Kicsit rossz, kicsit jó

Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyen is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, egy rossz ember, aki csak a maga hasznát leste. Csak azzal törődött, hogy neki több, és jobb legyen.

Ez a rossz ember egy gazda volt. Volt ennek a Rossznak, egy cselédje, aki nagyon jó lelkületű fiú volt. Mosolyának szélessége az Amazonasszal vetekedett. Nevezzük ezt a fiút egyszerűen csak Jónak. Boldogan élte egyszerű életét, elégedett volt azzal, amit a Jóisten neki szánt.

Egyetlen egy dolog volt csak ami bántotta a lelkét. Még gyermekkorában, amikor egyszer az iskola ablaka alatt játszott – mert oda be nem járt az istenadta – hallotta, hogy az akkor még gyerekkorát élő Rosszat, mindenféle rosszcsontnak kiáltották ki. Kinevették, és kiabáltak vele.

Pontosan nem hallotta mit is kiabáltak, de a Jó ettől annyira megrémült, hogy elszaladt a ligetbe a magas nyírfa alá, és megfogadta, hogy ő ilyen szégyent nem él át. Nem akar köznevetség tárgya lenni.

Mivel a Rosszat kinevették, és egyébként is forrt körülötte a levegő, ő biztosan csak rossz lehet, és a Jó megfogadta azért, hogy egészen biztosan csak jót tegyen, pont ellenkezőképpen fog cselekedni mint a Rossz. Miután ezt így kifundálta, megnyugodva sétált le a patakpartra.

Pedig de jól tette volna, ha tovább marad az ablak alatt, mert akkor megtudta volna, hogy a tanteremben éppen szünet volt, és a Rossz csak parodizálta az egyik tanárt, és a társainak ettől volt olyan fene jó kedve. Erre a „titokra” azonban sohasem derült fény a Jó számára.

Az élet aztán úgy hozta, hogy az egyik, aki jobban élt, diktált annak, aki rosszabbul élt.

Az egyik nap a Rossz a répaföldre igyekezett gyomlálni, a Jó persze követte. Látta, hogy mit csinál a Rossz. Gyomlál.

A Rossz hajlongott, és, hogy a hasznát gyarapítsa, megpróbált minden gyomnövényt fáradtságos munkával kiplántálni az ágyások közül. Hajlongott egész nap, csak ebédkor pihent meg. A felesége, aki utánuk hozta az ebédet megkérte urát, hogy miután elköltötte ebédjét, kövesse otthonába, mert a lókereskedő egy nappal korábban jött megnézni az eladó lovukat.

A Rossz kiadta a Jónak, hogy folytassa amit csinált.

Hogyisne gondolta a Jó. Még csak az kellene. Én aztán nem. Én tudom, hogyan kell ezt jól csinálni. Előkapta a kapáját, és az összes répát kigyomlálta, amit ez a „buta” ottfelejtett. Csak mosolygott miközben a háta mögé hajigálta a félig érett répakezdeményeket.

A Jó jól kidolgozta magát, és tudta a jótett helyébe jót várhat.

A Rossz hatalmas puffanással esett be a szétrombolt ágyások közé másnap.

A Jónak ekkor egy pillanatra lefagyott a mosoly az arcáról. Azt sem nagyon értette miért üvöltözik vele a Rossz felesége, de mivel ezt a csúnya rikácsolást nem állhatta elszaladt a magas nyírfa alá.

Ott fohászkodni kezdett az angyalokhoz. Csodák csodájára szárnycsapkodás hangja közeledett felé. Megérkezett az őrangyala. A Jó elmondott neki mindent töviről hegyire. A történet végére az angyal homloka egészen összeráncolódott, de mivel angyal volt, és teljesítménybérben mentette a lelkeket, ráadásul, ezt most főmunkaidőben tette, megnyugtatta a Jót, hogy mindent elsimít. Hamar szárnyra kapott és elrepült a Rosszhoz. Mivel az őrangyal esti egyetemen pszichológiát is tanult, elbeszélgetett a Rosszal, és felhívta a figyelmét arra, hogy próbálja meg értékelni a Jó igyekezetét, és ha egy mód van rá, a kést tegye vissza az asztalra, mert az egész éves répatermés sem ér annyit, hogy börtönbe kerüljön a Jó miatt.

A Rossz, mint ahogy az az élet igazságtalanságaihoz tartozik hamarosan felépült, és elhatározta, hogy elmegy az almáskertjébe szüretelni. A Jó most még nagyobb buzgalommal követte, és ha lehet, még nagyobb nyugalommal heveredett le egy fa alá, ahonnan nézhette, hogy a Rossz megint mit rosszalkodik.

A Rossz leszerződött egy rostos leveket előállító üzemmel, aki az almát, mint léalmát vette át. Nem kellett hát óvatosan, egyenként leszedni az almákat. Neki is állt és elkezdte rázni a fákat, hogy potyogjanak nyugodtan a földre. Hamarosan egy lovas érkezett, aki hírt hozott.

A Rossznak azonnal haza kellett mennie, mert megérkeztek a Vöröskereszttől, hogy az éves rendes felajánlást elvigyék. Ez a Rossz olyan önző, és gyarló volt, hogy adakozott, hogy szeressék az emberek. Adományokon akarta megvenni az emberek szeretetét. A Jó ezért is mélységesen megvetette.

A Rossz a fogát csikorgatva – na ugye mondtam, hogy egy galád ember volt – összeszedelődzködött, és elindult. Meghagyta a Jónak, hogy folytassa a munkát.

Hogyisne gondolta a Jó. Még csak az kellene. Én aztán nem. Én tudom, hogyan kell ezt jól csinálni. Buta fukar Rossz, hát így akarsz fát vágni? Még a fejszére is sajnálod a pénzt? Ilyen felfuvalkodott vagy, hogy azt gondolod kézzel ki tudod csavarni a fákat? Na majd, én.

Elő a baltával!

A Rosszat egy hét múlva engedték ki saját felelősségére a kórház kardiológiai osztályáról.

A Jó csak azon csodálkozott, hogy amint a Rossz házát lőtávolon belül megközelíti, porzani kezd mellette a föld. Aztán rájött, hogy lövöldöznek rá.

Irány a nyírfa töve. Alig kezdett fohászkodni, és már jött is az angyal. Nem lehetett eldönteni, hogy a fogát csikorgatta, vagy az ízületei nyikorogtak, de egy biztos, hogy most köszönés nélkül repült tova, és mintha a mosolya sem lett volna olyan őszinte.....

A patikákban is hiánycikknek számító szuper hatékony nyugtatót vitt a Rossznak, és megpróbálta meggyőzni arról, hogy tulajdonképpen jól járt azzal, hogy azt a néhány hektár (600) almást kivágta a Jó, mert így legalább a tüzelője meg van oldva a következő 25 évben, azzal meg végképp ne törődjön, hogy nem tudja, hol tárolni a fát, és bizonyos szorgos népek már kezdik lopni azokat. Kérte, hogy a jó szándékot nézze csak a Jó tetteiben. A biztonság kedvéért egy kényszerzubbonyt is hagyott az asszonynál, ha mégsem hatna a pszichológia, és az orvostudomány.

És lássatok csodát a Rossz egyre jobban viselte a Jó segítségnyújtásait. Nem csak megértette, hanem az angyal segítségével el is tudta fogadni az értelmi képességei tekintetében kihívásokkal küszködő Jó mindennapos jótéteményeit. Már egészen megszokta a tudálékos bárgyú vigyorát is. Megszólalt belül a lelkiismerete, vagy csak a pacemakerje kezdett lemerülni, de tény, hogy segíteni szeretett volna a Jónak.

Elhatározza, hogy a saját egészsége érdekében, a tisztás közepén álló szép erdei víkendházát neki ajándékozza, hozzá egy csorda tehenet, hogy gazdálkodhasson. Jól a lelkére kötötte, nehogy hagyja elkóborolni a teheneket, mert vagy a medve csapja őket agyon, vagy azok legelnek le valami tilosat.

A Jó észrevette, hogy a Rossz feltűnően kedves hozzá, és rosszat szimatolt. Azt gondolta, hogy egy ilyen rossz ember nem közeledhet tisztességes szándékkal felé. Folyamatosan azon törte a fejét, hogy vajon a Rossz milyen csapdát állíthat neki. Egyben bízott csak: az őrangyalában, aki idáig mindig segített. Végül is mi bajom lehet, ha van egy ilyen klassz angyalom. Idáig is kihúzott a bajból, most is meg fog segíteni. Mit magyaráz ez a Rossz nekem.

Biztos, azt akarja, hogy belebukjak a tehenészetbe.

Hogyisne gondolta a Jó. Még csak az kellene. Én aztán nem. Én tudom, hogyan kell ezt jól csinálni.

Kötött ugyan egy koloncot minden tehén lábára, de ennyivel le is tudta a maga részéről a tehénpásztorkodást.

Elment és aludt egy jót.

Másnap dörzsölte ám erősen a szemét, mert bizony egy fia tehenet sem látott, mikor kipillantott az ablakon. Minden szíj el volt vágva a koloncoknál. Elkezdett fohászkodni az angyalhoz, aki azonban késve sem érkezett meg. Elindult hát, hogy megkeresse a csordát.

Kisvártatva egy kisebb tömeg közeledett felé, akik beszélgettek egymással, aztán kiderült, hogy nem beszélgettek, hanem kiabáltak, és erősen mutogattak, a Jó felé. A Jó elmosolyodott, és kémlelni kezdte az eget, hogy az angyal honnan, és merről fog érkezni, de nem jött az sehonnan. Addig, addig bámulta az eget, hogy csillagokat is kezdett látni, mivel a gazdák, akiknek a veteményét a tehenek lelegelték, úgy agyba főbe verték, hogy a szemei szikrát hánytak.

Bosszúsan vánszorgott a Rossz háza felé. Az éppen kint ült a tornácon, pipázott és valakivel sakkozott. Nem tudta kivenni ki lehet a másik alak. Hanem aztán elkezdett kiabálni a Rossznak, hogy felelősségre vonja azért, hogy ilyen csúf helyzetbe hozta, mert ugye, ha ő nem ad neki házat és teheneket, akkor nem is verik meg. De hamar elakadt a szava, mert kilépett a fényre az őrangyala. A Jó elmosolyodott, az angyal visszamosolyogott rá. A Jó kitartotta a kezét és sebes lépésekkel elindult, hogy átölelje megmentőjét.

Az angyal kitárta a karját, és megcsillant a nap fénye, a jobb kezében lévő késen.

NÁ.