Lábjegyzet

" A lyukat nem pofázni kell, hanem lőni!"

Szebeni Lehel

Egyszer, vagy többször is nekiveselkedtem már tudományos, vagy tudományos igényű dolgozatot írni. Egyes egyetemeken ennek igen komoly hagyományai vannak. Volt középiskolában is olyan irodalomtanárom, aki minden megállapításunkhoz idézetet követelt, a hivatkozott írótól, költőtől.


Tessenek elképzelni egy a Nyugatosokról készült terjedelmesebb dolgozatot, amelyben a költők egymáshoz hasonlítgatását, hosszú versekből elcsent idézetek törték meg. Ekkor volt divatos nálunk üresen beadni a dolgozatokat, na nem azért mert nem szerettük az irodalmat, á nem azért, hanem abból a praktikus megfontolásból, hogy csak irodalomból( fogalmazásból), kapjunk elégtelent, nyelvtanból (helyesírásból) ne, ugyanis a drága tanárunk, a fejből előkotorászott memoriterekben vétett vesszőhibákat is helyesírási hibaként kezelte. Köztudott, hogy a költők, például élve a szabadságukkal, és /vagy a tudatmódosító szerekkel, eléggé szabadon kezelték az írásjeleket, s egyes helyesírási szabályokat is (drága Kassák). Így egy elégtelennel és némi gyomorgörccsel meg lehetett úszni az órákat.

Nos ilyen negatív beidegződésekkel kerültem a tudományos munkásság előszobájába, ahol bizony varázsszó a lábjegyzet.

Mivel egy gyermekkori baleset következtében állandóan logikusan gondolkodom, ezért a lábjegyzetek(szakirodalom) keresgetése közben elkezdtem fantáziálgatni.

Láttam magam előtt a sebészt, aki negyedik órája operál, és megkérdezik tőle, hogy melyik könyv, melyik fejezetében olvasta, hogy ezt, vagy azt kell levágnia, vagy visszavarrnia.

Azt hiszem nem véletlenül van több szike a műtéti tálcán. Ha esetleg az elsővel nem találnának el......

Láttam magam előtt az űrhajóst, aki a kozmosz fojtó sötétjében, csak magára utalva kénytelen megoldani, napokon, heteken, éveken át különféle kutatási feladatokat. Szerintem hamar megtapasztalná a világűr hidegét, aki a 314-ik napon megkérdezné, hol is olvasta, hogy ha az a piros izé világít, akkor azt a kék bigyót meg kell húznia.

Láttam, azt a filozófust, aki tanulmányát írja a lábjegyzet (szakirodalom) szükségességéről, és valahol rábukkan Szókratész egyik korai munkájára, amit a lábjegyzetekről (szakirodalmazásról) írt. (Ez azért is lehetne különösen érdekes, mivel Szókratész tudtommal semmit nem írt, legfeljebb róla írtak, vagy jegyzetelték le a szavait a tanítványai, mint például Platón). Ez a filozófus azt olvasná, hogy Szókratész szerint szükséges a lábjegyzet, és a szakirodalom jegyzéke, minden tudományos igényű munkánál.

Köztudomású (?), hogy az úgynevezett tudományos tevékenységet végzőknek, kötelezően kell publikálniuk. Mivel minden érdekes és értékes dolgot, már legkésőbb az ókorban megírtak, feltaláltak, felfedeztek, és az ókori szerzők ránk maradt műveit, nem tudjuk életünk végéig sem elolvasni, a modern kor tudósainak - értsd, aki nem tudja, tanítja - egyetemi katedra mellett, alatt, esetleg katedrán folytatott vérverítékes küzdelmet folytatniuk, hogy találjanak egy csontocskát, ami egy tehénből maradt, és ezt a hangyák által is otthagyott kis cafatkát, kell kemény áldozatos munkával feldolgozniuk.

Miután feldolgozták, és megjelentették egy olyan lapban, amit más nem olvas,csak az akinek ide publikálnia kell, vagy amiből szakirodalmat (?) (lábjegyzetet) keres.

Szóval így készül a tudományos munka, és ezáltal a tudományosság, egy foghatatlan, de mindenképpen súlytalanná váló szóvá vált ezáltal.

Egyszer láttam egy karikatúrát. Gábor Andor és több humorista öl komor arccal egy asztal körül, és a fejüket vakarják, cigarettáznak. Az volt a címe:Így készül a vicc. Valami hasonlóan székrekedéses, nyögvenyelős tevékenységnek érzem a kényszerített tudománykodást.

A tudós, egy másik tudós fent leírt módon leírt cikkére hivatkozva alakítja saját álláspontját.

Szókratészt igazán tisztelem, pont ezért mertem a szájába adni azokat a szavakat, amelyeket ő sosem mondott volna ki. De ha mondott volna is, akkor is azt mondanám, hogy coki!

Mi van akkor ha téved a forrás? Mi van ha nem? Ugyanaz. Semmi. Irreleváns.

Olvassuk el ki mit írt, és ha a belső hangot visszhangozza, akkor oké. Ha nem akkor, olvassunk még többet, és gondolkodjunk szakadatlanul.

És ha egy írás sem visszhangozza szavainkat, akkor jó helyen járunk. Megérkeztünk, mert nem csontocskán senyvedő cafatocskát, hanem egész ökröt találtunk. És ezt mi fogjuk szépen feldolgozni. És nem kell megmagyaráznunk, hogy feltehetőleg ide esne a lapockája, ide meg a szarva, mert ott lesz. Valójában. Az ökör önmagáért beszél, pontosabban bőg. Ez tényleg az ami.

Ha eszek belőle, jóllakom (vegetáriánusokra tekintettel ökör = eper) Az ízt én érzem, ha kevés még többet eszek belőle, és ha elcsapom a hasam, akkor én hányom ki.

A lábjegyzet lényege nem a láb, nem a jegyzet, hanem az egyén, aki eltalpal (ellábal,csak hogy ezt a szójátékot ráeröltessük) a jegyzetért.

NÁ.

Lábjegyzet:

1.Kropacseki Novák Hugó: Hogyan engedjük felszínre az önálló gondolatainkat 1168-2458 old. Piripócs 2010.

2.Mus Musculus:Azért a természettudományoknál más a helyzet, avagy ne öljünk le feleslegesen kisérleti állatot -256-25. old. Kukutyin.1998.