2010. október 17., vasárnap

Honvágy


Remegő gyomorral írom ezeket a sorokat. Eredetileg teljesen mást szerettem volna ma képernyőre vetni, de addig-meddig kutakodtam, amíg el nem jutottam, az Ausztráliába kivándoroltak fórumára, ahol több blogot is találtam kategorizálva.

Egy család letelepedésének lépcsőfokait olvastam, egy anyuka naplójában. Talán most először nem szeretném, nem tudom, nem akarom valamilyen vicces történetbe foglalni az általam tapasztalt jelenséget, és az arról alkotott véleményemet, morális konklúziót.

Csak az érzéseimet próbálom, valamilyen rendszerben papírra (képernyőre) vetni.


Nagyon elégedetlen voltam világéletemben. Mikor még esély sem volt rá, hogy az ember átlépje a határokat, már akkor tervezgettem, hogyan fogok élni az USA-ban, vagy Ausztriában, Németországban, Svédországban, Izlandon.

Ausztráliába is készültem egy időben, mikor Kanadán kívül ott fogadták be az embert viszonylag könnyen. Ez még Kylie Minogue, I' should be so lucky időszakában volt.

Aztán jött Monaco, mert tudniillik, egy cseppet szimpatizáltam Stéphanie hercegnővel. Most mit csináljak na, tetszett és kész, és azt sem akartam tudomásul venni, hogy nincs hangja. (A zene akkor is jó volt, de mindegy) Na tessék, már vicceskedem, de a gyomorgörcs nem oldódik.


Szóval, nem voltam az a kifejezetten hazafi típus, ha értik mire gondolok. Mostanában is egyre gyakrabban gondoltam, gondolok a kivándorlásra. Az ember látja az egyre romló helyzetet – aki nem, az másik kerületben lakik – és latolgatja a lehetőségeit, esélyeit, aztán marad. Meggyőzi magát valamivel, és ez nem okvetlenül a nyelvtudás, vagy annak hiánya.

Ez egy hullámvasútra hasonlít, mert amikor már egyáltalán nem bírom elviselni ezt a káoszt, ezt a kiszolgáltatottságot, ezt a fertőt, akkor nagyon gyorsan el akarom hagyni az országot. Amikor a viharfelhők elvonultak, és mondjuk egy hete nem nézek híreket, kezdek ismét igazi röghöz kötötté válni. Mert ugye, mindenki csak a saját hazájában, saját nyelvén lehet próféta.

Máskülönben a kedvenc témáim közé tartozik, a mit jelent magyarnak lenni, a magyarul nem, vagy nem jól tudó, esetenként nem is magyar nemzetiségű, magyar hazafiak vonatkozásában, de ide nem értve a magyar származású, külföldön elismerést kiváltó magyarokat.

Szóval a magyar gyökereket ápolva, megőrizve, ausztrállá válni kívánó anyukánál tartottam.

Csodálatos ridegséggel ecsetelgette, magát talán, engem egyáltalán nem meggyőzve, hogy miként éli meg a mindennapjait, magyarságát-ausztrálságát, jó magyar szülőségét, infótelekommunikációs lehetőségek, nagyiékkal történő kihasználását, ezáltal a van családom, tartozom valahová életérzés önmagának történő bemagyarázását, és meg nem élését.

Folytathatnám a sort.

Minek.

A kommentálók természetesen, mind hasonló életérzésről számoltak be, és támogatták bizonytalanul, az egészen biztosan, teljesen bizonytalan anyukát, aki ha tehetné, szerintem már a következő géppel jönne haza, de nem teszi, mivel ő tudja, sőt érzi, hogy a gyökereinket magunkban hordozzuk, és az ő személyiségfejlődésében szerepet játszó, személyeket, helyszíneket, gyermekeinek meg tudja mutatni, át tudja örökíteni, vagy mit tudom én. (???)

Egy főszabályt azért elárult. Igyekezni kell jól érezni magunkat. Ja , és még azt is, hogy biztosnak kell lenni a döntésében, döntésükben. Nem tudom, hogy a gyerekeket ki kérdezte, meg, de erre biztos, azt a választ kapom, hogy itt sem kérdezik meg a gyerekeket, hogy nem akarnak-e Disneylandbe költözni. Itt jegyzem meg, hogy eben a tekintetben én is zsarnok vagyok.

Valami tanulságot szoktak ilyenkor levonni, lehetőleg olyat, amit mindenki le tud nyelni, én nem teszem. Puszta tényközlésnek szántam a fenti sorokat.

Írhattam volna a 7 éve kivándorolt, sikeres angliai magyar családról is,aki évente akár már az egyszeri magyarországi repülőút felét is meg tudja spórolni, de csak azért, mert már elismerik a munkájukat – értsd, nem takarítanak – de az nem rázott meg annyira, mint azok a sorok, amiket az ausztrál-magyar anyuka biggyesztett a blogjának címe alá.

Idézem:”Ha nem akarsz szolgasorban élni, ha szabad akarsz lenni, akkor tégy úgy mint egy szabad ember. Gondoskodj magadról, és ne irigyeld, ami a másé!”

Remélem ezt mindenki jól az eszébe véste. Na azért! Ha nem megy, tessék szótagolni!

És ne feledjük: az ausztrál levegő szabaddá tesz – kár, hogy ezt a betelepített rabok nem érhették meg. És tessék most már itt, Magyarországon is felnőni, és nem az államtól várni a segítséget,mint az Egyesült Arab Emirátusokban, hanem tessék tanulni, dolgozni, gyereket nevelni, önmagunkról gondoskodni, és főleg nem irigyelni más fantáziáját. Jó?!

Vagy be tetszenek ezt tartani, vagy irgum-burgum!!! És akkor már, sehol máshol ezt nem lehet megvalósítani, csak a kenguruk földjén.

Nem tudom, normális dolog-e, de a naplót, naplókat elolvasva,nekem honvágyam van már Magyarországon is.

Ne kelljen már elköltöznünk innen! És ne csak, az itt élned halnod közül lehessen választani, hanem az itt a békében, szeretetben,biztonságban,egyetértésben élned, majd ha már nagyon öreg leszel, akkor halnod kell közül is lehessen választani.

Kérem!!!

ui: Még mindig gyomorgörcsöm van.

1 megjegyzés:

  1. Ez így mind igaz amit leírt! A honvágy szerintem olyan érzés amivel születik az ember de ha itt kell hagyni ezt a pöcegödröt akkor menni kell... Tisztelettel megjegyzem, hogy amiket írt nem mind valós... mert minek tanuljon az ember ha nem lesz munkahelye és minek erőlködjön és küzdjön a hazáért ha egy fecske nem csinál nyarat de azt a választ is megérteném erre, hogy egy szem csepp eső is növeli a tengert ami igaz is...Én személy szerint bátornak tartom azt az anyukát akiről szó van. Hiszen nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki elmenjen a "hazájából" amit igazából nem neveznék annak inkább egy az Angliában létrejött ipari forradalom korában élő társadalomhoz ami a munkásokból állt nyomorban élni kilátástalanul kiszolgáltatva nah ez a helyzet ma is és ami a kulcs mondta: munkás! Fogd be és dolgozz majd lesz valami veled! amíg a "NAGY" EMBEREK ÜLNEK ÉS DÖNTENEK RÓLUNK ESTETÜKBEN RÓLUK. Az unoka testvérem mondta ezt: én! ide! adót...! hülye vagy úgy elhúzok innen, hogy azt se tudják meg rólam, hogy itt születtem! Kezdetben úgy gondoltam, hogy nincs igaza de Szeptember 1-óta már belátom ,hogy a süllyedő hajót ahol a kapitány hülye nah abból ki kell ugrani és átúszni egy másik hajóba.

    VálaszTörlés