2011. június 27., hétfő

Megosztás

Látom a nagy multireklámot, mely arra ösztökél, hogy valamilyen elektromos kütyükkel rögzítsem a velem kapcsolatos élményeket, majd haladéktalanul osszam meg a barátaimmal.
Ez így nyaralási szezonban úgy nézne ki – ha engedelmeskednék ezeknek az ellenállhatatlan kereskedelmi parancsoknak – hogy ülnék mondjuk a Balaton partján, nyakig videokamerával, rosszabb esetben okostelefonnal és készíteném a mások számára oly unalmas, nevetséges, ezek által teljességében felesleges, mellesleg privát felvételeimet. Ezeket szinte fillérekért igénybe vehető mobilinterneten továbbíthatom az ismerőseimnek, akik nincsenek. Ugyanis elhatárolódom azoktól, akiknek megosztott képeim nézegetése valódi örömöt okoz.

Az én ismerőseim, pontosítsunk barátaim, attól barátaim, hogy bár másként gondolkodunk (talán) értékrendünk azonos. Tehát ők sem küldenének teljesen felesleges és csak az alanyok számára fontos képeket, hogy két-három görgetéssel végigszaladjak rajtuk.

Nem, ők megvárják, hogy hazaérkezés után, diavetítés közben meséljék el élményeinket.

Mert nekünk vannak.

Ez arról a megosztó-elosztóról nem mondható el, aki az üdülését kamerán keresztül látja csak. Mi ennek az értelme? Célja? Elmondjam? A saját kiválóságunk, szerencséjük, egyediségünk mutogatása. Ezzel nyíltan, vagy burkoltan meg is alázzuk azt a Pechvogelt, akinek nem telt sem nyaralásra, sem kamerára, okostelefonra. Úgy kell neki! Jól megkapta! Egye csak a penész, nekünk milyen jó!

Egyszer Törökországban újgazdag üdülőtársaink arról panaszkodtak, hogy milyen drága a napernyő és a nyugágy. Kérdésemre elmondták, hogy ők azért jöttek, hogy napozzanak és fürödjenek. Erre én kérdeztem vissza, hogy napozáshoz minek a napernyő, fürdéshez a nyugágy? A menyasszonyom az asztal alatt belémrugott.

Észrevették, hogy bajt soha senki nem akar megosztani? Szegénységet, nyomort sem sikerül.

Milyen érdekes, nem? 

1 megjegyzés:

  1. Párizs, Eiffel torony.
    Mindenki fényképezi vagy filmezi, csak egy ember áll zsebre dugott kézzel.
    Mellette lévő:
    - Ön nem csinál semmilyen felvételt?
    - Nem, én inkább itt nézem meg élőben.

    VálaszTörlés