Ennek a bejegyzésnek az
gondolata még júliusban fogalmazódott meg bennem, azonban objektív
akadályok miatt csak most jutottam odáig, hogy írásba öntsem
tapasztalataimat.
forrás:egykor.hu
Felvetésemmel abbeli
aggodalmamnak kívántam hangot adni, hogy az igényes szórakozás
lassan teljes egészében kikopik a mindennapjainkból. Egy
Miskolctapolcán rendezett kulturális programsorozat adta az
apropót.
„Nyilas Misi
pakkot kapott, de valaki megette a cipőkrémet....” (ismeretlen
bűnrészes cipőkrémmel a szája szélén)
Nem lehet azt mondani,
hogy a városunk kulturális felelősei legalább nem próbálkoznak.
Ezért ki is mondom, próbálkoznak. Több kevesebb sikerrel és az
utóbbi állítás, ami igaz. Szerveznek, terveznek, megfelelni
kívánnak, de ebben a városban ez nem megy olyan egyszerűen. Itt
kérem mást diktálja a közízlést, amennyiben olyan van.
Ez utóbbiban nem vagyok
teljesen biztos.
Hogy az alapproblémától
el ne sodródjunk túl messzire, megemlíteném, mi volt az az
ominózus eset, mely ezeket a bánatos sorokat mondatja velem.
A kulcsszó:
miskolctapolcai nyár.
Persze nagy
valószínűséggel ezt mind csupa nagy betűvel kellett volna írnom,
de épp most említettem, milyen mélyen is hever nálunk az a
bizonyos színvonala a kultúrának.
Nagyon mélyen kérem, de
ez önmagában még nem lenne akkora baj, ha amúgy minden más az
egekben szárnyalna, de sajnos szárnyalásról sem lehet szó és
ennek sem a szárnyak, vagy akár a meleg levegő az okvetlen kiváltó
oka.
„Fürödni minek?
Arra ott van a sziszegős szappan. A bőr két hónap múlva úgyis
öntisztuló.” - népi sületlenség.
Az igénytelenség,
tisztelt hölgyeim és uraim, valamint kedves barátaim, az
igénytelenség. Az igények teljes hiánya. Na ez van nálunk,
illetve nincs, illetve nem tudom.
Szervez a Művészetek
Háza /ez valószínűleg kisbetűs/, de a lakosság, az igazi
polgáriasodott proletár réteg nem kíván Márai nyomdokaiba lépni
és az istennek sem áll meg, ha ne adj Isten esetleg térzenével
találkoznak.
Ez ugye olyannyira
gyakori jelenség, hogy igazán érthető a rohanás, a fej
elfordítása, illetve oda nem fordítása, a háttal játszás, a
fagyizás iránti nagyobb érdeklődés, attól függetlenül, hogy a
fagyizó is a koncert helyszínén üzemelt, tehát egyszerre
lehetett volna fagyizni és zenét hallgatni.
De nem, a fagyizás
komoly dolog, azt csak merev nyakkal, előremeredten, buta ábrázattal
és a drágasága miatt érzett keserűséggel lehet művelni.
A térzenét – amely
esetünkben természetesen ingyenes volt, s mint ilyen teljességgel
értéktelen – csak akkor lehet hallgatni, ne adj Isten élvezni –
kezdek hívő lenni – ha arra külön kötelezik az embernek fiát.
Vagy ha közérdekű munkaként azt a feladatot kapta az elítélt,
hogy ároktisztítás helyett esetleg csárdásokat, polkákat, vagy
keringőket hallgasson. Másért ugyan, miért tenne ilyet.
forrás: muzsikusok.hu
Ami kevéssé
vigasztalóan hatott, hogy ez az univerzális és mindent elsöprő
közöny nem csak városunk lakóiból, hanem a hozzánk látogató
kedves turistákból is vastagon áradt. Jó gazdaként nekik
kedveskedve, nem sikerült olyan kulturális programot szervezni –
ha a zebrasimogatás nem számít annak – amivel a fürdőt elhagyó
és a szállodájuk felé egymással versenyző népeket, akár 2-3
percre is meg lehetne állítani.
Ja kérem, felül a
gálya, alul a víznek árja, de azért álljon már meg a nászmenet.
Első a vacsora,
második DVTK.
Mi fontosabb lehet, mi
sürgősebb elintézendő akadhat péntek este egy üdülő turista
esetében, mint az útjukba eső koncertbe belehallgatni. A kérdés
költői és nem azért, mert egy költő teszi fel, de azért
szétnéznék otthonukban milyen lehet a csatornakiosztás.
Jelen állás szerint,
mind a magyar, mind a szlovák, lengyel, valamint egyéb
beazonosíthatatlan ország képviselői azt a képet festették
elém, hogy otthonukban is művészei -kulturális válság tombol,
sorra zárnak be a színházak, koncerttermek. Vagy ha nem így van,
akkor valamit nagyon félrenéztem.
„Opera az amikor
a tenor szerelmes a szopránba, emiatt a basszus rettentő pipa rá”
Fél nap sem telt el az
operafesztivál óta. Az opera nehéz műfaj, magam sem értem, miért
akarjuk úgy beállítani, mint ha Miskolc az operalátogatók
Mekkája lenne, mikor a szomolyai cseresznyefesztiválon két nap
alatt többen voltak, mint az összes operaelőadáson együttvéve,
zenekarostul.
„A keringő
lényege a 3/4-es ütem, valahogy így: umcacca, umcacca” - Joseph
Lanner a keringő feltalálója
Az opera smakkol, a
valcer nem: győzött a klasszikus zene heavy metálja a popzene
felett?
Most vagy a számadatok
nem stimmelnek, vagy évek óta válogatott közömbös közönség
fürdik a Barlangban, vagy valóban egy hatalmas űr keletkezett a
kultúra ózonhiányos egén. Lehet magyarázkodni, de nem érdemes.
A tények, tények. A
tények pedig azt mutatják, hogy a koncertlátogatók köre, ami
zömében idősebbekből áll, már sajnos kikopik, aki él közülük,
az nem engedheti meg a bérleteket, mert biztos nem dolgoztak 35-40
évet és ezért megérdemelten alacsony a nyugdíjuk és abból sem
kell támogatniuk a hasonlóan jól megfizetett gyermekeiket.
Utánpótlás pedig
nincs.
Ennyi. Függöny. Lehet
tapsolni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése