Ausztrália újraírja a történelmet

Charles Zentait háborús bűnökkel gyanúsította meg a Wiesenthal központ. Magyarországon elkövetett állítólagos gyilkosságáért Magyarország kívánja felelősségre vonni. Egy a bökkenő Zentai jelenleg Ausztráliában él és ausztrál állampolgár.

Az ausztrál legfelsőbb bíróság nem adja ki Magyarországnak Zentait, mivel álláspontja szerint 1944-ben, az általa állítólagosan elkövetett bűncselekmény idején a magyar jogrendszer nem ismerte a "háborús bűn" kategóriát, így abba Zentai cselekménye nem ütközhetett.

Félretéve a jogászi érvelést, csak két józan paraszti ésszel kiötölhető kérdést tennék fel:

1. Lehet-e olyan  - egyébként nyilvánvalóan elítélendő magatartással, (emberöléssel, népirtással, tömegmészárással, emberek földönfutóvá tételével, megalázásával, reménytől megfosztásával) együtt járó  - bűncselekményt törvénybe iktatni, melyet addig a modern történelem - ebből következően a jogtörténet sem -  nem ismert és el sem tudott képzelni, hogy ilyen megtörténhet, azelőtt, hogy az egész megtörtént volna.   

2. Az Ausztráliával hadban álló, nyilvánvalóan ellentétes érdekeket, elveket és értékeket valló, de még nem legyőzött, ugyanakkor kárhozatra ítélt, németbarát politikai környezetben ésszerű-e elvárni, hogy a kifogásolt magatartást kodifikálják?

Mindkét kérdésre a válasz: nem.

Ausztrália nem tett mást, mint negligálta a nürnbergi per összes ítéletét, hiszen a háborús bűnöket - amelyeket ugye csak az elkövetésük után jutott eszébe a Népszövetségnek elítélni - az adott országban - Németország - érvényben és hatályban lévő törvényei értelmében és szellemében követtek el, ergo törvénysértés nem történt, a  zsidók, cigányok, kommunisták és általában a rendszer ellenségeinek tömeges kipusztítása nem volt jogsértő.

Logikájukat követve, csak a hatályban lévő jogszabályokkal ellentétes, az akkor hatályos büntető törvénykönyvben foglaltak szerint elkövetett cselekmények számítanak bűncselekménynek. Tehát, ha akkor a "legálisan" hatalomra kerülő nácik által befolyásolt Reichstag nem hozott ilyen döntést, akkor minden a legnagyobb rendben van.

Gondolom a megölt ausztrálokért sem emeltek szót 1946-ban, sőt azon sem lepődnének meg, ha az ítéletüket olvasva a háborús bűnökért elítéltek hozzátartozói kártérítéssel fordulnának a győztes hatalmak felé, így Ausztráliának is benyújtanák a számlát.

De ugye, ha nem követtek el bűnöket, akik népet irtottak, pusztítottak, romboltak, akkor azok, akiket sérelem ért a háború alatt, akiket megöltek, elhurcoltak és ők, vagy hozzátartozóik kárpótlást kaptak, most kötelesek lennének visszaszolgáltatni a fájdalomdíjat, ha lehet ezt a fájdalmat egyáltalán orvosolni.

Ha háborús bűnökért nem is, de emberölésért - és amennyire jól tájékozódtam ez a típusú különös kegyetlenséggel, a sértett sanyargatásával elkövetett emberölés - még felelősségre lehetne vonni, hiszen ezek sem évülnek el, mint például egy szimpla indulati gyilkosság.

(Az akkor hatályos jogszabályokba nem merültem bele, de használva a józan eszemet, nem gondolom, hogy bármikor is az emberölés bocsánatos bűnnek számított az emberiség története során.)

Kedves Ausztrálok, nem kellene erre még egyet aludni?

NÁ.