2012. október 16., kedd

...Szerte nézett s nem lelé, Honját a hazában...

 Nem szoktam idézni e blogban cikkeket, de most kénytelen voltam:

Rogán: nincs szükség lakcímnyilvántartásra
Rogán Antal szerint nincs szükség kötelező lakcímnyilvántartásra Magyarországon, a Fidesz frakcióvezetője erről az ATV vasárnap este sugárzott, Szabad szemmel című műsorában beszélt.


A frakcióvezető hozzátette, hogy szeretne egy ilyen indítvánnyal élni a parlamentben. Véleménye szerint az államnak nem kell nyilvántartania senkinek a lakcímét, ez a helyi önkormányzatok feladata lehet. Bőven elegendő, ha az állam arról tart nyilván adatokat, hogy az állampolgár befizette-e az adót, vagy sem - mondta a frakcióvezető.
Rogán Antal úgy fogalmazott: a kötelező lakcímnyilvántartás "egy szocialista csökevény, egy maradvány abból a korszakból, amikor az állam mindent nyilvántartott a polgárairól és mindent leszabályozott."
Minderről a választási törvény, illetve a regisztráció kapcsán nyilatkozott a Fidesz frakcióvezetője. Kifejtette, hogy a választói névjegyzék abban különbözik a kötelező nyilvántartástól, hogy az ember maga dönti el, bekerül-e egy ilyen adatbázisba vagy sem. A regisztrációhoz a lakhely szerinti jegyzőhöz kell fordulni, ahol a helyi önkormányzat le tudja ellenőrizni a lakcímadatok helyességét. Hozzátette, hogy ha valaki nem regisztrál, akkor értelemszerűen a választási jogával sem élhet.” (hvg.hu 2012.10.14.)


A kötelező lakcímnyilvántartás eltörlése és a regisztrációhoz kötött választás úgy aránylik egymáshoz, mint a tengerbe süllyedő repülőgép a felszállni készülő tengeralattjáróhoz.

Fából vaskarika.

Hangosan gondolkodva megjegyezném, hogy kötelezőnek tekintem az önkéntes lakcímnyilvántartásba jelentkezést, mivel ha ezt elmulasztom, akkor nem tudok regisztrálni, mint potenciális szavazó.
Ha a regisztrációt elmulasztom automatikusan kizárom magam a választásokból.
Tehát ha nincs állandó lakcímem, nem szavazhatok. 

Tehát, ha valakinek nincs állandó lakhelye bizony nem tud regisztrálni esetleges választóként. Ebből kifolyólag nem gyakorolhatja alkotmányos alaptörvényben foglalt jogait (?).

Na most létezik egy olyan mellékbüntetés, hogy közügyektől eltiltás. A közügyektől eltiltott többek között nem választható és nem választhat.
Ebből következik, hogy aki hajléktalan azon túl, hogy “…biztos, hogy tehet róla, hogy ilyen helyzetbe került, mert nézd meg megint részeg….” felelős amiért az utcára került, még bűnös is, akire egy ilyen tömegbüntetést szabtak ki.

Aki hajléktalan az közügyektől eltiltott. Világos ugye?!

De ide tartoznak a lusták és a közömbösök is, mert ha ők kikerülnek a központi nyilvántartásból, de nem jelentkeznek a lakóhelyük szerint illetékes önkormányzatuknál, ugyanerre a sorsra jutnak.

Arról a variációról nem is beszélek, hogy van aki szándékosan nem akar egyetlen nyilvántartásban sem szerepelni, nagy ívben tesz a választásokra, viszont valóságosan egy köztörvényes bűnöző és kapóra jön neki, az adatbázisokban keltett vihar. Ha idáig is hónapokig tudott bujkálni, most gyakorlatilag teljesen felszívódhat ebben a zsebkendőnyi országban, mert egy kiindulási pont sem lesz, ahol a felkutatását megkezdjék a hatóságok, ha erre szükség lenne. 
A bíróságok így is hónapokat csúsznak mert vagy a tanukat, vagy a vádlottat nem bírják előkeríteni. Ugyanez a helyzet a polgári peres ügyeknél. A közüzemi szolgáltatók is retteghetnek, hogy hová küldjék a végrehajtót.

Hogy egy működő rendszer szétverése és egy talán működő új felépítése mennyi pénzbe, időbe és bosszúságba kerül majd, e helyütt  nem szólok. 

De ez mit sem számít. Dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Magyarország, a törvények előtti egyenlőség, a szabadság és a demokrácia hazája, szeretlek! 

The show must go on!!!


(Számomra) Új fejlemények!!!!


Egy kedves olvasóm felhívta a figyelmemet egy jogszabályhelyre, miszerint:




12. §(1) A magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgár
a)egy egyéni választókerületi jelöltre és
b)egy pártlistára szavazhat.
(2) A magyarországi lakóhellyel rendelkező, névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgár
a)egy egyéni választókerületi jelöltre és
b)nemzetiségének listájára, ennek hiányában egy pártlistára szavazhat.
(3) A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár egy pártlistára szavazhat.


Így közemberként (értsd: nem gyakorló politikus) a következő nem teljesen helytálló 

következtetést vontam le: 

A hajléktalan nem szavazhat. Pedig igen, méghozzá pártlistára, vagyis közvetlenül képviselőjelöltre nem. Ez értelmezésem szerint korlátozott választójog, itt nem a területet elvileg legjobban ismerő, az érdekeket legjobban képviselni képes jelöltre, hanem egy választópolgár számára homályos erővonalakat megjelenítő szimpátiaközösségre, mint pártra tud szavazni, magyarán nem tudja - vagy nem akarja - személyhez kötni a közvetett képviseletét. 

Minden választáson az egyéni jelöltekre leadott szavazatok által aratott győzelmek, amelyeket igazi sikerként és a bizalom jeleként értékelheti bármely politikai erő. (Persze előfordulhat az is, hogy teljesen mindegy kit is indít a párt, a szereplők semlegesek, cserélhetőek.) Ezt a passzust megíté- lésem szerint  nem a hajléktalanok, hanem a határon túli magyar állampolgárok szavazásával kapcsolatos kedélyek lecsillapításra helyezték el a törvényben.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a figyelmet felhívjam hajléktalanoktól merőben eltérő "másodosztályú állampolgár" kategóriájának a kialakulására, kialakítására. 

Ugyanis a kivastagított törvényhely pont arra a korlátra utal, mint amit a hajléktalanok esetében felemlegettem: csak pártlistára szavazhatnak. (Már maga az egy szó sem határozatlan névelőként jelenik meg, hanem azzal mennyiséget kívántak kifejezni. Nem mintha eddig több listára lehetett volna egy időben szavazni.)

A lényeg, hogy a nem Magyarországon élő magyar állampolgár korlátozott az alapjogaiban. Felteszem kötelezet-tségeiben is, nevezetesen ide nem fizet adót, Tb-t, nem veszik majd a polgári védelmi nyilvántartásba és ha majd ismét lesz sorkatonaság nem hívják be katonának.


Jól van ez így. Jól van ez így????


NÁ.


ui: Továbbra sem értem miért kell megszüntetni a központi lakcímnyilvántartást, amikor minden mást központosítanak. Nagyon kíváncsi lennék arra a lélektani folyamatra, amíg valaki egy ilyen indítványtétel ötletéig eljut. 

2 megjegyzés:

  1. 2011. évi CCIII. törvény
    az országgyűlési képviselők választásáról
    12. §
    3) A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgár egy pártlistára szavazhat.

    Ez nemcsak a külföldön élő választópolgárra, de a Magyarországon élő hajléktalanra is vonatkozik. A választási regisztrációhoz minden állampolgárnak, így a hajléktalannak is joga van. A regisztrációnak ebből a szempontból nincs köze a lakcímnyilvántartáshoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet és utánajártál a dolgoknak. Alakítottam is a szövegen.

      Törlés