De legalább megfizetnek

Manapság egyre többen külföldön igyekeznek boldogulni. Döntésük helyességét igazolandó gyakran elhangzik a szájukból az a mondat, hogy „Ott (sehol) sem fonják kolbászból a kerítést. Dolgozni kell, de legalább megfizetnek.”

Ez olyan szép, kerek és igaz gondolat, hogy felesleges is bármit hozzáfűzni. De azért valamin fennakadtam, ami megérdemli, hogy néhány mondat erejéig kitérjünk rá. 

 

forrás:dbborut.hu

„...de legalább megfizetnek.” Így hangzik az okfejtés befejező gondolata. Visszagöngyölítve, akkor ezek szerint máshol nem követelnek, de nem is fizetnek meg? Ezt tapasztaljuk ma Magyarországon (kiváltképp a közszférában)? Én amondó vagyok, hogy igenis komoly követelményeket támasztanak a munkáltatók – amit nem okvetlenül az izmainkkal, mint inkább az idegeinkkel kell teljesítenünk – ennek viszonzásaként nem fizetnek meg. (Ebből származna a fizetgetnek, hát dolgozgatok felállás.) Ismétlem, a követelmény nem a kihívás súlyától vitelezhető ki nehezen, hanem úgy en block a feltételek hiánya miatt. Az elmúlt években, csuda tudja pontosan hány tízezer embert bocsátottak el, vagy küldtek nyugdíjba, de ezzel együtt a feladatokat nem szanálták. Aki maradt, a távozó munkakörét, de legalábbis a feladatait megkapta, ám a bérét nem. Olyan ez, mint a mesében, mikor a szamár gúnyolódik a lóval, aki fel van málházva, a szamár pedig „üresben” battyog mellette. A ló kérésére nem venne át semmit tőle, mire annak megszakad a szíve. A gazda megnyúzza és a lóbőrt a málhával együtt a szamár hátára teszi, aki belátva baklövését, magát balgának vallva lógatja a nyelvét.

Körülbelül ez a helyzet, legalábbis a közszférában. A magánszférát azért nem lehet ebbe a közegbe sorolni, mert ott ha működik a vállalkozás, ismétlem, ha működik, akkor annyit keresnek a dolgozók, amennyit dolgoznak. Elvileg. Persze itt sem a piramis alján lévőket veti fel a pénz. Máshol, máshogy megy ez is. Ott is a legtöbbet a főnök keresi, de fene sem érti, a többieknek sincsenek filléres gondjaik.

A másik megközelítést érdekesebbnek tartom, mivel az eddig leírtakat bárki érezhette eddig is a bőrén, de a „...de legalább megfizetnek” mondatrész mellett sokan elsuhannak. Pedig érdemes végiggondolni, milyen mély tartalmat hordoz.

Magyarországon nem szoktattak hozz a gondolathoz, hogy a tetteinknek következményei vannak. A szorgos nem boldogul, a bűnös nem nyeri el méltó büntetését, a lusta nem hal éhen, stb. 

Ezek közhelyek. Lehet vitatkozni velük, de nem érdemes. Nem gondolkodunk előre stratégiailag és sokszor megdöbbenünk, ha visszanyal a fagyi. De az ritkán nyal vissza, ezért miután kidühöngtük magunkat, anélkül, hogy konzekvenciát vonnánk le, ugyanott folytatjuk, ahol a nyalás előtt abbahagytuk. Ma például nem egy válás után könnyebben válik munkanélkülivé bárki, mint a cégét csődbe döntő, dolgozói munkabérével adós cégvezető, akin nem lehet behajtani az adósságot. Ők valahogy nem fagynak meg az utcán. Ki érti ezt?

De ne kanyarodjunk el a tárgytól. Igen, külföldön, ha dolgozom, akkor fizetést kapok és nem segélyt. Ha huzamosabb ideig dolgozom jól, egyéb elismerésekre is szert tehetek. Nálunk ez sem így van. Itt még nem hallottam arról, hogy ha valakinek egy bomba ötlete lett volna, azt istenigazából úgy tudta volna pénzé tenni, hogy közben ne ment volna el az életkedve (ezért is vándoroltak ki tudósaink, feltalálóink). Itt a magyar ugaron minden lehúz, befed, de miért is ne tenné, hiszen senki nem emel kifogást, legfeljebb mormog a bajsza alatt.

A demokráciákban az egykori uralkodó osztály nem magától és nem jókedvéből adott engedményeket. Hosszas harcok árán vívták ki a nyolcórás munkanapot, a nők munkavállalásának jogát, vagy azt, hogy gyerekeket ne kelljen (lehessen) nehéz fizikai munkára fogni.

Igen kérem, ha például Németországban valaki bemegy pontos időben a munkahelyére és elvégzi a kirótt feladatot, akkor hónap (elszámolási időszak) végén nem opcionális a fizetés. Nem talán kap bért, hanem kap bért, mert ez így természetes.

Ha cseresznyét eszem, vagy szilvát és szétköpködöm a magot, ha eléggé trehány a gazda és nem vágja le az aljnövényzetet, ha Isten is úgy akarja, hamarosan gyümölcsfám lesz. Ha rendesen takarmányozom a jószágot, meghálálja tejjel, tojással, hússal.

Mert mindennek kell lennie következményének. Következmények nélküli világban úgy kereng az ember, mint a gömbakváriumba zárt aranyhal, melyet megfosztottak növényétől és ezzel együtt viszonyítási pontjától.

Igen, aki nem dolgozik (önhibájából) ne is egyék, de aki igen, az ne száraz kenyeret egyen és ne kellejen eldöntenie, hogy eszik, vagy fűt. Mert ez nem helyénvaló. Mondhatnám természetellenes.

Ugye milyen hétköznapi és mégis milyen érdekes kérdés ez?