Kérdezzék meg ...

-->

Hallom a rádióban, látom a tévében, olvasom az újságban – de ha belegondolok a hétköznapokban is gyakran találkozom – azzal a mondattal, hogy: „Én ebben a kérdésben nem kívánok (tudok, szeretnék, merek) nyilatkozni. Kérdezzék meg..... (vagy talán őt kérdezzék erről).”

„Most tetteti a hülyét Babovics Úr?” - ismeretlen kofa (Búza tér)

Leggyakrabban a példás politikai kultúra szül hasonló helyzeteket, pontosabban az élet szüli a helyzeteket és a politika nem reagálja le. Azonos pártállású, elkötelezettségű, akár azonos munkaterületen dolgozó közszereplő esetében elég mókásnak (bosszantónak) tűnik, hogy egy egyszerű eldöntendő kérdésre 8 perces kitérő választ adnak, pontosabban nem adnak. Beszélnek a semmiről, úgy mintha az életük múlna egy-egy ilyen „vallomáson.”

Csak hogy érzékeltessem a helyzetet. Meghívnak egy közszereplő államszolgát, hogy tájékoztassa a nézőket a baleseti statisztika alakulásáról. A delikvens el is meséli az előre megírt hivatalos verziót, majd arra az övön aluli kérdésre, amire a kapott válasz jelentené a műsor értelmét-lényegét,nevezetesen, hogyan látja ezt ő, lát-e lehetőséget a további javításra, azt böki ki, hogy neki nem tiszte ebben a kérdésben nyilatkozni..

Nem tiszte a például felemlegetett képzeletbeli közlekedési szakembernek, hogy a saját véleményét, álláspontját ismertesse a nézőkkel, akik mellesleg a munkáltatói, mert mint már említettem a közszféra jeles képviselőjéről van szó. Természetesen nem a hatáskörébe nem tartozó témákra, vagy a minősített adatokat tartalmazó anyagokra gondolok, de ezekben az esetekben, ha esetleg ilyenbe futna bele az interjúalany, az lenne a korrekt és elfogadható válasz, hogy nem nyilatkozhatom.

„Mindenki belepisil a medencébe, de a rajtkőről meredekebb.”-ősi navajo közmondás

Lehet, hogy árnyalatnyinak tűnik ez a különbség, mégis óriási. A lényeg alapvetően ugyanaz.

DE!!!

Ha valaki úgy válaszol, hogy: „Erre a kérdésre a nyomozás jelenlegi állásában nem válaszolhatok.” az egy komoly, határozott, karakán ember és hatóság (amit ugye képvisel) érzetét kelti és azt gondolhatja a mezei hallgató, hogy most még nem tudhatja meg a teljes igazságot, de ahogy kinyomozták az illetőt, minden részletbe beavatják a vérre szomjazó publikumot. 

forrás:nba1.hu

Ha azonban valaki azt mondja: „Erről a főmérnök kartársat kellene megkérdezniük, hogy mire gondolt, amikor ezt, vagy ezt mondta (csinálta, tette,írta stb.)” olyan érzetet kelt, hogy valamit titkolnak, valami sumákság van és ezt a paprikajancsit küldték, aki egy halvány lepkefing és különben is, meg pláne. Egy önállótlan, gyámolításra szoruló óvodás szájából hangozhatnak el ezek a szavak, amikor azt kérdezik, hogy kinek az ötlete volt becsúzlizni a tornaterem ablakát.

Érzékelhető, hogy egyik esetben sem tudhatjuk meg akkor és ott a teljes igazságot, de a szerep, amit ránk osztanak, mint jelvevő, na az nem mindegy. Felnőttnek tekintenek, vagy gyereknek.

„Doktor Úr! Fog ez fájni? - Persze, ha nem fájna magunknak is csinálnánk.” - kórházfolyosói legenda

Ha egy boltban kiszolgálás közben az eladó, vagy a bankban az alkalmazott úgy ad nekünk felvilágosítást, hogy odahívja még két kollégáját, vagy telefonálgatni kezd, akkor ugye mélységesen kellemetlenül érezzük magunkat, elbizony-talanodunk, hogy a kiválasztott banki termék megfelel-e az igényeinknek, a bunda jó lesz-e ránk, a hifi megy-e adapterrel másrészt még egy kicsit le is sajnáljuk az eladót, de magunkat sokkal jobban mert, hogy megint minekünk jutott egy ilyen hülye.

Ha ezekben a szituációkban elvárjuk az egyenes beszédet „face to face”, akkor mikor nem várjuk el?

Vagy másként kérdezem, ha nem akarjuk tudni az igazságot, miért kérdezünk, vagy minek is hozzuk szóba a témát?

Elmondanám szívesen, de ezt inkább kérdezzék meg.........-tól, -től.

NÁ.