Magány

Teljesen egyedül voltam.

Mint az ujjam. Sehol egy árva lélek. Csak meresztgettem a szememet, de közel s távol senkit nem láttam. Nagyon megijedtem. Ez az érzés rövid időn belül átalakult félelemmé. Remegtem, mint a nyárfalevél. Vacogtak a fogaim. A félelem táplálta idegességtől a láz elöntött, de közben majd megfagytam. 


De nem volt, akihez odabújhattam volna. Aki megmelegített volna. Aki egy emberi szót szólt volna hozzám. Nem volt senki, aki vigyázott volna rám. Aki egy falat kenyeret, egy korty vizet adott volna.

Senki nem törődött velem. Nem volt kivel megosztanom a félelmemet. 

forrás:titok.network.hu

Az egyedülléttől való félelmemet. A magányosságtól, elhagyatottságtól való félelmemet. Senkihez nem tudtam odaszaladni, a háta mögé állni, vagy legalább mellé. Senkire sem számíthattam.

Csak álltam bénultan és vártam, hogy egyszer csak jön valaki, aki megment, aki segít, vagy aki legalább üdvözöl. Vagy csak úgy megáll mellettem. Az sem kell, hogy megszólaljon, csak legyen ott. Hogy én szólhassak hozzá. De senki nem jött.  Nagyon féltem. Rettegtem.

Teljesen egyedül voltam.

Aztán felébredtem.

(Magyarországon ma minden 20. felnőttnek nincs olyan közeli kapcsolata, viszonya, akinek kiönthetné a szívét, problémáját, gondját, baját megoszthatná.) 

NÁ.