2012. december 4., kedd

Világvége


Eldöntöttem, most még utoljára megkegyelmezek a világnak. Igen, nem lesz világvége december 21-én de, hogy mindenki jól értse: nem, nem lesz világvége. Nem lesz és kész. Slussz, punktum. 21-én utaznom kell Budapestre, így nem érek rá elpusztítani a világot, kilökni pályájáról a Földet, hogy a Nap magába szippantsa. 


Mást terveztem és azt fogom elvégezni, hacsak nem nyílik meg a föld alattam, nem lesz özönvíz nem fog tüzes eső hullani, valamint cigánygyerekek potyogni az égből. Na de várjunk csak! Ezek világvégét idéző képek. Ezek szerint nem lesz világvége, hacsak világvége nem lesz? 

forrás:25ora.ro

Elnézést kérek a kedves olvasótól, aki elvesztette a fonalat, amelyet egy ártatlan kirándulásnak az elmeséléséhez használtam illusztrációként. Már hozzá sem merem szőni a történethez, hogy tulajdonképpen világmegváltás céljából utaznék a fővárosba.
Vagyis, ha aznap korábban kelek, mint, hogy vége lenne a világnak, akkor el tudok utazni, hogy megakadályozzam. De ha már egészen korán reggel vége lenne a világnak – de nem lesz, mert megígértem és ha megtartom úgy jó, így lesz csak szép szó – akkor bizony potyára utaznék, de nem utaznék a fenti eshetőség voltaképpen mindent kizáró következményeként.

Azon érdemes elgondolkodni, hogy mi van ha addig megkeményítem a szívem, rádöbbenek arra, hogy a világ mégis megérett a pusztulásra és úgy döntök, hogy lesz világvége 21-én. Mert ha én egyszer valamit a fejembe veszek….de most nem, már elmondtam százszor.
Ha netalán mégis világvége lenne, ugyan mit csinálnánk másként? Innen nincs hová menekülni.
Miért retteg az emberiség most egy dátumtól, egy naptól, amikor minden nap, mindent elkövet, hogy világvége legyen? A haláltól, az elmúlástól fél netalán? Fene hinné, hiszen életvezetésük során mindent elkövetnek, hogy a sír mihamarább magába zárja őket és mindent elkövetnek, hogy elfeledjék azt, akit már magába zárt. Mert ugye az emlékeztet minket arra sajnálatos körülményre, hogy egyszer mi is….. de addig még nagyon sok időnek kell eltelnie. Konkrétan az idő előrehaladtával az állítás második részével egyre kevesebben értenek egyet, de ettől függetlenül minden nap hozzáteszünk egy picikét, hogy globálisan és egyénileg is kipusztuljunk. És nem félünk. Nem félünk? Akkor most miért? A tömeges kipusztulásra egyébként is sokkal kevesebb az esély, sokkal ritkábban fordult elő, ilyetén módon akár kuriózumnak is tekinthetnénk erre a párját ritkító jelenségre. (dinóbarátok egyesüljetek!)

Nem zavar minket az őserdők irtása, az óceánok kizsákmányolása, a mérhetetlen környezetszennyezés és természetrombolás? Valóban nem egy mozzanattal tüntetjük el,  mintha egy hidegvérű gyilkos meghúzná a pisztoly ravaszát, hanem inkább a mai módinak számító szép szisztematikus agyonveréssel pusztítjuk el áldozatunkat. Magunkat.

Legyünk büszkék arra és emelkedjünk felül emberi kicsinyességünkön, amikor halálsikollyal az ajkainkon és fülünkben száguldunk majd a Nap felé, hogy ott megpörkölődjünk! Páratlan élmény lesz.

De ha mégis, pontosabban mégsem történne semmilyen világvége, azért ne feledjük ennek a nemszeretem szónak a betűit évszázadok óta mi, az emberek hordozzuk magunkban és csak idő kérdése, hogy mikor gyúrjuk, tapasztjuk magunkból össze lánccá a borzalmas jelentését.

Annyit elárulhatok, hogy a szótő már összeállt.    

NÁ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése