Eldöntöttem, most még utoljára megkegyelmezek a világnak.
Igen, nem lesz világvége december 21-én de, hogy mindenki jól értse: nem, nem
lesz világvége. Nem lesz és kész. Slussz, punktum. 21-én utaznom kell
Budapestre, így nem érek rá elpusztítani a világot, kilökni pályájáról a
Földet, hogy a Nap magába szippantsa.
Mást terveztem és azt fogom elvégezni, hacsak nem nyílik meg a föld alattam, nem lesz özönvíz nem fog tüzes eső hullani, valamint cigánygyerekek potyogni az égből. Na de várjunk csak! Ezek világvégét idéző képek. Ezek szerint nem lesz világvége, hacsak világvége nem lesz?
Mást terveztem és azt fogom elvégezni, hacsak nem nyílik meg a föld alattam, nem lesz özönvíz nem fog tüzes eső hullani, valamint cigánygyerekek potyogni az égből. Na de várjunk csak! Ezek világvégét idéző képek. Ezek szerint nem lesz világvége, hacsak világvége nem lesz?
Elnézést kérek a kedves olvasótól, aki elvesztette a
fonalat, amelyet egy ártatlan kirándulásnak az elmeséléséhez használtam
illusztrációként. Már hozzá sem merem szőni a történethez, hogy tulajdonképpen
világmegváltás céljából utaznék a fővárosba.
Vagyis, ha aznap korábban kelek, mint, hogy vége lenne a
világnak, akkor el tudok utazni, hogy megakadályozzam. De ha már egészen korán
reggel vége lenne a világnak – de nem lesz, mert megígértem és ha megtartom úgy
jó, így lesz csak szép szó – akkor bizony potyára utaznék, de nem utaznék a
fenti eshetőség voltaképpen mindent kizáró következményeként.
Azon érdemes elgondolkodni, hogy mi van ha addig
megkeményítem a szívem, rádöbbenek arra, hogy a világ mégis megérett a
pusztulásra és úgy döntök, hogy lesz világvége 21-én. Mert ha én egyszer
valamit a fejembe veszek….de most nem, már elmondtam százszor.
Ha netalán mégis világvége lenne, ugyan mit csinálnánk
másként? Innen nincs hová menekülni.
Miért retteg az emberiség most egy dátumtól, egy naptól, amikor minden
nap, mindent elkövet, hogy világvége legyen? A haláltól, az elmúlástól fél
netalán? Fene hinné, hiszen életvezetésük során mindent elkövetnek, hogy a sír
mihamarább magába zárja őket és mindent elkövetnek, hogy elfeledjék azt, akit
már magába zárt. Mert ugye az emlékeztet minket arra sajnálatos körülményre,
hogy egyszer mi is….. de addig még nagyon sok időnek kell eltelnie. Konkrétan
az idő előrehaladtával az állítás második részével egyre kevesebben értenek
egyet, de ettől függetlenül minden nap hozzáteszünk egy picikét, hogy
globálisan és egyénileg is kipusztuljunk. És nem félünk. Nem félünk? Akkor most
miért? A tömeges kipusztulásra egyébként is sokkal kevesebb az esély, sokkal
ritkábban fordult elő, ilyetén módon akár kuriózumnak is tekinthetnénk erre a
párját ritkító jelenségre. (dinóbarátok egyesüljetek!)
Nem zavar minket az őserdők irtása, az óceánok
kizsákmányolása, a mérhetetlen környezetszennyezés és természetrombolás?
Valóban nem egy mozzanattal tüntetjük el,
mintha egy hidegvérű gyilkos meghúzná a pisztoly ravaszát, hanem inkább
a mai módinak számító szép szisztematikus agyonveréssel pusztítjuk el
áldozatunkat. Magunkat.
Legyünk büszkék arra és emelkedjünk felül emberi
kicsinyességünkön, amikor halálsikollyal az ajkainkon és fülünkben száguldunk
majd a Nap felé, hogy ott megpörkölődjünk! Páratlan élmény lesz.
De ha mégis, pontosabban mégsem történne semmilyen világvége,
azért ne feledjük ennek a nemszeretem szónak a betűit évszázadok óta mi, az
emberek hordozzuk magunkban és csak idő kérdése, hogy mikor gyúrjuk, tapasztjuk
magunkból össze lánccá a borzalmas jelentését.
Annyit elárulhatok, hogy a szótő már összeállt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése