2013. január 27., vasárnap

Csoda.Gyerek.

Mi történik a csodagyerekkel, ha felnő? Nem lesz többé csodagyerek. Tehát ameddig gyerek, addig kell megcsinálnia a szerencséjét. 

Mi a szerencse? Természetesen, hogy tehetségével a világot járva elkápráztatja a néző, illetve hallgatóközönséget.
Milyen tempóban kell járnia a világot? Majdhogynem a Föld forgásával megegyező sebességgel, csak ellentétes irányban, hogy ne öregedjen egy napot sem, mert akkor elmúlik a csoda. A csodagyerekeknek a legrosszabb tulajdonsága, hogy hamar kimennek a divatból.
Mihez lehet kezdeni egy csodagyerekkel? Vegyük például a zenészeket. Mondjuk el lehet kezdeni velük koncertezni 5 éves korukban, de ilyenkor inkább cukik, mint bravúrosak. Aztán ahogy telnek múlnak az évek egyre bravúrosabbakká válnak, egyre inkább válik érettebbé a játékuk és egyre kevésbé cukik. A kamaszkor felettük sem múlik el nyomtalanul. Esetleg egészen nagyképűvé válhatnak, undok fráterekké, akik nem csak szemtelenül fiatalok, hanem még tehetségesek is. Tehetségesek abban az életkorukban, amiben körbeállják őket, de 20 éves korukra ez a csillogás többé-kevésbé megkopik. Igaz ekkor is ájuldoznak még, hogy ennyi idősen, már ilyen sok koncertet és ezzel és azzal, na meg itt és főleg ott, de a csodagyerek érzi: ez már nem az a rajongás, ami körülövezte, amióta csak az eszét tudja.
Aztán múlik az idő és találkozik sok tehetséges zenésszel, akik ugyan nem voltak csodagyerekek, csak 8-9-10 éves korban kezdtek el zenét tanulni, de lám ugyanazon a színpadon állnak most mindketten és a játékuk sem különbözik nagyban. Talán egyáltalán nem. Egyszerű mezei hallgató számára semmiképp. Legfeljebb a szimpátia miatt tapsolják meg egyikőjüket jobban a másikjuknál.
És ez a kezdeti előny csak olvad és olvad.



Ilyenkor felidézi a csodagyerek, hogy a szimplán tehetséges és szorgalmassal ellenkezőleg neki nem volt gyerekkora, mert versenyfutásban az idővel rángatták ide, vagy éppen oda. Aztán ahhoz is szükség van egy határozott, erős jellemre, hogy a rendkívüliség varázsának elvesztését úgy tudja túlélni, megélni, hogy ne menjen belé tönkre. Igen ám, de a csodagyerek esetében nagy valószínűséggel mindenre fordítottak időt, csak éppen az egészséges testi, lelki fejlődésére nem.
Őt senki nem kérdezte meg akar-e csodagyerek lenni. Így alakult, csodagyerek lett és kész.
De ne legyünk igazságtalanok. Ne gondoljuk, hogy egy ifjú tehetség kevesebbet áldozik a siker oltárán. Annyi előnye talán azért akad, hogy talán lehetett gyerek és ami fontosabb, végigjárta, megtapasztalta a sikerhez felé vezető lépcsőfokokat. Ezért ezek sokkal értékesebbek számára, hiszen nem adódtak, hanem meg kellett érte küzdenie.

Áll tehát két ifjú tehetség a színpadon. Legyenek mindketten 24 évesek. Ez a biológiai fejlődés csúcsa, innentől már csak a hanyatlás következik – kivéve néhány szerencsés esetet (ide tartozom én is) – és bizony a párhuzamosok a végtelenben, de a 30. életévben biztosan találkoznak (vagy hamarább).
Veszettül képzi magát mindkettő, sőt számlálatlanul többen, de lehet-e továbbfejlődniük? Érzékelhető-e a fejlődés? Persze relatív értelemben igen, de ha úgy teszem fel a kérdést, hogy Paganini ha 120 évig él lehetett volna-e két Paganini. Amikor síelőket látok, akik 0,37 másodperccel maradnak le az előttük lesiklótól, mindig megtámasztom a fejemet. Lehet ezt fokozni? Beszélhetünk valóságos értelemben legjobbról? Szerintem ezen a szinten már nincs egy legjobb. Sok nagyon „legjobb” létezik és itt a kör be is zárul. 

forrás:wikipedia.hu

Gonosz kérdéssel zárnám gondolatmenetemet. Mit tesznek hozzá a tehetségek a világ menetéhez, jobbításához, fejlődéséhez? Nem tudom teljesen körülhatárolni magamban sem a kérdést. Ha valaki tökélyre fejlesztette a zenélést, akkor ő a világ egyik  legjobb zenésze lesz. Bármilyen darabot le fog tudni játszani könnyedén, de ugyanakkor meg is reked ezen a szinten. Ugyanis ehhez a színvonalhoz iszonyú mennyiségű  gyakorlás szükséges. Próba reggel, délben, este. És ekkor lesz egy a legjobbak közül. El fogja tudni játszani bárkinek is a művét, de maga művet nem alkot. Újat, értéket nem teremt. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy csak ő az, akinek megadatik bármilyen darab közvetítése a közönség felé. Kvázi apostol, de nem próféta. Aki jó hegedűs, egyáltalán nem biztos, hogy jó karmester lenne, vagy éppenséggel zeneszerző. Mert mindegyik más-más terület. Egy jó úszó, nem biztos, hogy jó edző lesz és fordítva. Egy-egy kivétel mindig akad százévenként, kétszáz évenként, de rá kell döbbennünk, hogy mindennek súlyos ára van és nem biztos, hogy az a nagy képzeletbeli mérleg egy emberi élet során valaha egyenesbe billen. Persze a halhatatlanság sem kutya, de a fene tudja miért, az emberek szeretik életükben learatni a babérokat és kissé – vagy nagyon - hidegen hagyja őket, hogy mekkora obeliszket fognak neki emlékül emelni. Mert az ember már csak ilyen gyarló. 
Még a csodagyerek is.  

NÁ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése