Madármentés 2.

Miután a fél éjszakát anatómiai ábrák tanulmányozásával töltöttem – persze 10 percenként ellenőrizve az áldozatot – reggel orvoshoz siettem. Újat nem tudtam meg, így jól tettem, hogy szárazon tartottam a puskaport. 


A kínálat a következő volt – és itt most a józanság hangján szólok, hiszen tisztában vagyok a fizikai korlátokkal (is) – vagy megoperálják (értsd amputálják a szárnyát), vagy eutanázia. Mindezt elmondták 1000 azaz egyezer Forintért. A műtét – aminél nem voltam benne biztos, hogy tudnak alkalmazni madárra húzható altatógázmaszkot – sikere jó esetben 50 % volt. Ebben benne van az altatással járó kockázat, de akár más komplikáció is. A sikeres műtét sem garantálja, hogy nem pusztul el fertőzésben, az meg ugye egyértelmű, hogy repülni soha nem fog, ezért szabadon nem engedhető. Leendő lakótársamról volt tehát szó és arról a 10-20000 Forintról, amivel megbiztattak, mint műtéti költség.

forrás:belvaros.blogspot.com

Ne feledjük, van aki tud különbséget tenni állat és állat között. Néha nekem is sikerül. Néha. Itt most egy pusztítandó fajról van szó, tudniillik a galamb – gerle, drágalátos tubicám, a béke jelképe – valami 60-féle fertőzést, kórokozót terjeszt. Ezt nem is csodálom, hiszen az ember mocskán él és az embernél mocskosabb élőlény nem él a Földön. 
Így könnyen el tudom képzelni, hogy az emberiség boldogulásának útjában csak azok a galambok állnak, akik a szemetet magukba gyűjtik az utcákon. És itt hívnám fel a figyelmet a nyugdíjasok eléggé el nem ítélhető madáretető, madarat ideszoktató magatartásáról, - hogy rohadjanak meg, nincs azoknak is elég bajuk és jobb dolguk, miután gyermekeik elhagyták ( le sem szarják őket) házastársuk jobb létre szenderült a barátaik szintén, mint, hogy ezeket a dögöket etetik(?!) 
Ugye, hogy nem is annyira kevés az a nyugdíj......

A kocsiban ülve gondolatok cikáztak a fejemben. Tökéletesen tisztában voltam az orvosok és a saját magam tehetetlenségével, a korlátozott alternatívákkal, amiknél csak a pénztárcám volt korlátozottabb.

„Hiszen úgy sem élet ez így neki, talán csak órák kérdése és elpusztul, talán fel sem ébred a műtétből, talán......” Aztán felsejlett egy kép, hogy a tyúkok, húsgalambok szárnyát is le szokták vágni – aztán megtudtam telefonos segítség után, hogy azért nem tőből. Azt latolgattam, hogyan tekerjem ki a nyakát, mert azt nem nézhetem, hogy az elüszkösödő szárnya lassan elviszi. 

Belenéztem a szemébe és rettenetesen elszégyelltem magam. A pénz. A mindent és mindenkit megrontó pénz. Egy élet értékét számolgattam. Azt hittem elsüllyedek szégyenemben. Természetesen az ötletet elvetettem, de ettől még nem fiadzott meg a pénz a tárcámban és ennek oka az is lehet, hogy nincs pénztárcám.

Eldöntöttem, hogy megműtöm én. Egy ismerős segítségével sikerült levágnom a tollait, hogy a sebeket jobban megvizsgálhassam. Tudtam, hogy nem ivott és evett már legalább 14-15 órája és a folyadékveszteség egy egészséges élőlényt is megvisel, ezért Algopyrin injekciót vízzel bőségesen feloldva kényszeritatást hajtottunk végre egy fecskendővel.

Az amputálás ötletét „kénytelen” voltam elvetni, mert túlságosan vérbő területnek találtam azt a pontot, ahol a legegyszerűbben tudtam volna elválasztani a roncsolt végtagot. Maradt a csontból való kivágás, illetve a csont visszatuszkolása bőr alá és sínbe tevés ötlete. Fájdalomcsillapító nélkül azonban nem láttam esélyt egyik műveletre sem. De mivel lehet elbódítani egy madarat. Erre vonatkozó információt nem találtam a nagy kapkodásban.

Minden szóba jöhető egyént és szervezetet számításba vettünk. Sajnos Ország Mihály, az egyetlen általunk ismert igazán hiteles egyén 2010-ben elhunyt, így csak külső segítségre számíthattunk.

És akkor jött az isteni szikra. Ki lehet hitelesebb ebben a kérdésben, mint az állatkert madárháza? A Madárkórház.

Gyors internetes keresés után már tárcsáztam is Dr. Déri János, a Madárkórház vezetőjének telefonszámát. 

Folytatása következik

NÁ.