Madármentés 3.

Izgatottan ismertettem vele diagnózisomat és zihálva kiokosításáért folyamodtam.

Kihasználva, hogy levegőt veszek elmondta, hogy meg lehet menteni a madarat esetleg szárnyastól is, feltéve, ha az első 24 órában sor kerül a műtétre. Ehhez azonban fontos a törött csontvégek megóvása a kiszáradástól. Mindenre gondoltam, de erre álmomban sem. Bekötöztem, hogy ne vérezzen el, de valóban nem helyeztem a csontvégekre fiziológiás sóoldattal átitatott vattát. Igazából azt sem tudtam honnan szerezhetnék fiz.sóoldatot, adnak-e olyat vajon a patikában. 

Megnyugtatott, hogy otthon is tudok kutyulni hasonlót, ami megteszi, amíg el nem tudom juttatni a madarat Hortobágyra. Lám most is elkapott a hév, mert a legfontosabbat nem is említettem: vállalta a műtétet. Ingyen.

Már csak a szállítást kellett megoldanom. Elmondása szerint kb. 100 kilométerre vagyunk egymástól és ezen a távon kijön az út nagyjából egy tízesből és ....

Már nem is hagytam végigmondani. Tízezer Forint is igen nagy pénz. Nekem legalábbis nem esik be naponta az ablakon csak úgy, de még ezer sem, mégis azt mondtam, hogy ezt vállalnom kell. Amíg Miskolcon dupla ennyiért gyakorlatilag semmi esélyt nem láttam a galamb megmentésére, itt már nem csak az élet-halál kérdéséről disputáltunk, hanem a várható gyógyulási esélyekről és ez abban a helyzetben óriási szó volt számomra.

Szerencsére aznap szabadságon voltam, hiszen elkezdődött a tavaszi szünet. A kisebb lányom távolmaradása elképzelhetetlen volt, így amíg a madarat szállítási helyzetbe hoztam ő felírta a címet egy papírra.

Elindultunk, de leginkább repültem volna, ha tehettem volna, de mindenféle piros lámpák és egyéb galád közlekedési akadályok nem tették lehetővé. De az út viszontagságaival nem szeretném az olvasót untatni. Legyen elég annyi, hogy sikeresen megérkeztünk.

Egy gyönyörűen kiépített parkban, a lábadozó, vagy az önálló életre való képtelenségük miatt életfogytiglanra kárhoztatott madarak röpdéi és az orvos otthona által félkörívben körülölelt épületben üzemel a madár-látványkórház. A látogató itt megismerheti a Madárkórház Alapítvány működését, áldozatos munkájukat. A hely szelleme önmagában is a természeti környezet, ezen belül az állatok és még szűkebben értve a madarak tiszteletét, óvását sugallja, a velük való törődésre, gondoskodásra ösztönöz. Kiválóan alkalmas iskolás csoportok, de családok, vagy egyéni látogatók fogadására is. Természetesen ismeretterjesztő foglalkozások lebonyolítására is van lehetőség, de tudomásul kell vennünk, ez mégiscsak egy kórház, ahol elsődleges a bajba jutott jószágok megmentése, kezelése. 

A doktor úr jobbját sajnos nem szoríthattam meg, de egy rokonszenves fiatalember fogadott minket – sajnos nem emlékszem a nevére - aki mindent tudott az esetünkről. Így sokat magyaráznom nem kellett. A madarat áttette egy zárt dobozba és a műtőbe vitte. Elkísértük és közben alaposan megszemléltünk mindent. A célhoz rendeltség, vagy maga az élethelyzet miatti zaklatott lelkiállapotom láttatta velem így, de olyan érzésem volt, mintha nem is Magyarországon járnánk. Mindenki kedves volt, mindenki tudta és tette a dolgát, az épületek, a berendezések és maga az egész légkör olyan képet mutatott, mintha egy az ismeretterjesztő csatornákon látható állatmentő kórházban járnánk. Szörnyű ezt kimondani, de folyamatosan az járt a fejemben, hogy lám ilyen is van. Tehát életszerűtlennek a normálisan működő – itt most az anyagi lehetőségek szűkösségéről nem szólok – intézmény tűnik. Mára ez vált extrémmé.

A parkban számos nagyobb alapterületű röpdében a legkülönfélébb pórul járt szárnyasok élték rab, de nem meggyötört életüket. Szemmel láthatólag az összes lehetőséget kihasználták, ami adatott nekik. Inkább várként, mint tömlöcként szolgálnak a rácsok, hiszen ezek az állatok egészséges társaikkal szemben nem verseny- egyben életképesek. Akit csak lehet visszaengednek a vadonba, tehát indokolt az elzárva tartásuk, ha már maradniuk kellett.

Több gólya kívülről szállt a volierekre bennem azt az érzetet keltve, mintha korábban ők is beutaltak lettek volna és most szinte látogatóba térnek haza. A rossz idő ellenére a park gondozott, színvonalasan berendezett volt. Aki Hortobágyon jár ne mulassza el megtekinteni és ha tud, néhány Forinttal segítse a gyógyító munkát.

Kicsit megtörten utaztunk haza. A gondolataink a galamb körül jártak. Nyugtatgattuk magunkat, hogy megtettünk mindent, ami lehetett, de mégis....

Még aznap este levelet fogalmaztam, amire másnap reggel meg is érkezett a válasz. A műtét sikerült, jól van a beteg, bár kár volt levágni a tollait, mert így egy év kell, mire újra kinőnek.

Mit is bántuk, bánjuk azt az egy évet, hiszen akkor már ismét a körünkben lesz „Csibi”, mert ahogy lehet hazahozzuk és építek neki egy szép, tágas palotát, ahol biztonságban éldegélhet. Kivéve persze, ha nem tud repülni, mert ha igen akkor ég vele!

Vége

NÁ.

Aki szeretne segíteni a sérült, beteg madarakon, az látogasson el a következő weboldalra a további információkért: Madárkórház