Csend! Háborítás!

Adva van egy város. Nincs jelentősége, melyik településről is beszélünk, mert bármelyik faluban, városban megtörténhetne, megtörténhetett volna. 

Valamilyen apropóból úgy döntenek, hogy az egyébként mindenki számára oly kívánatos társadalmi együttélési normákat egy-két-hár- (miénk a nyár) esetben nem tartják be. Mert ugye minek is azt.

Lehet az egyszerű falu-, vagy városnap, ilyen- vagy olyan fesztivál, egy közös nevezőt mindenképpen fellelhetünk és ez nem más, mint a ricsaj.

forrás:ricsajok.hu

Egy átlagos este, egy átlagos városban 6-8-10 esetben érkezik bejelentés csendháborításról. Ebbe belefér a hangos beszédtől, nevetgélésektől az ordibáláson át a vernyákolásig bármi. Napszaktól nem függ, hiszen a jogszabály ilyen követelményt nem támaszt, nevesít azonban „indokolatlan” zajkeltést. Magyarán, ha én nem tudok aludni, így ne aludjon más se, hajnali négykor bekapcsoljuk az üres betonkeverőt és két féltéglát beledobunk, több mint móka. Ez már jogellenes tevékenység, amit nem csak „díjazni”, hanem meg/beszüntetni is kívánatos. 

Szerencsés esetben időben ér a rendőrség a helyszínre, ha azonban késnének, bizony gyilokra (tettlegességre) is sor kerülhet. Hozzáteszem valahol ez az életszerű hozzáállás, reakció. Éjjel tessék aludni, nappal pedig egyszerre kifúrni az összes lyukat fél óra alatt és nem egy fúrás egy tipli módszerrel egész délutános programot szervezni a lakóközösségnek. 

Markánsan eltér ettől az önkormányzatok által szervezett, vagy azok jóváhagyásával megrendezett rendezvények gyakorlata, ahol egy önkormányzati engedély (rendelet) felment mindenkit minden felelősség alól. A gond csupán annyi, hogy a jogszabályi hierarchiában a törvények (jelen esetben a szabálysértési, vagy a polgári törvénykönyv) magasabb szintű, mint az önkormányzati rendeletek. Alacsonyabb szintű jogszabály viszont nem ütközhet magasabb szintű jogszabályba, nem tartalmazhat azzal ellentétes rendelkezést. Márpedig ezekben az esetekben az önkormányzatok vindikálják a jogot arra, hogy az (ráadásul saját maguk által megfogalmazott, összegyűjtött) együttélési szabályok semmibe vételén túl, kifejezett törvénysértéseket is elkövetnek. 

Milyen alapon dönti el egy önkormányzat, hogy valami ködös kimenetelű vállalkozás eredményessége érdekében sokak, ha nem a jelentős többség -decibeltől függ- érdekét pihenésben való jogát semmibe vegye? Amiért egy átlagos héten több tízezer forintos bírságokkal szankcionálják 30-50 ember nyugalmát zavaró magatartásokat, de Pro Urbe díjjal jutalmazzák aki(k) miatt több tízezer ember szemére nem jön álom. 

Ha nem szabálysértési, hanem birtokháborítási oldalról nézzük, akkor az álmatlanul hánykolódó, vagy a közeli erdőbe menekülő személy élhet azzal a lehetőséggel, hogy a jegyzőhöz forduljon, akinek kötelessége eltiltani a birtokháborítástól a zajongókat. Megjegyzem ugyanez a jegyző adja ki a kiadhatatlan engedélyt a zajongásra. 

Nem csak etikátlan tehát ez a kialakult gyakorlat, hanem egészen egyszerűen jogszabálysértő is. 

Nem képeznek kivételt ez alól a zenés vendéglátóipari egységek sem, mert nem az apropó, nem a jól, vagy rosszul kimért mondvacsinált hatásértékek között mozgó ricsaj napszaktól függően igenis lehet nagyon zavaró is. Gondoljunk csak egy megfúrt kipufogóra, egy indokolatlan éjjeli dudálásra. Mindkettő határérték alatti. De ne feledjük: a határérték csak arról adhat felvilágosítást,hogy milyen károsodást szenved az ember, ha ennek a hanghatásnak tartósan ki van téve. A tüzér nem az első lövés után süketül meg, de azt senki nem vitatja, hogy az ágyútűz nem tartozik a tolerálható magatartások közzé. Az élni és élni hagyni elv úgy érzem ezen a területen (is) csorbát szenved. 

Javaslom mindenkinek, aki teheti, hogy pár hetet töltsön el vidéken, majd menjen be a városba és úgy fogja magát érezni, mint Tarzan New Yorkban. Ha ijesztő lesz a hatás, azon is tessék megijedni, hogy ezt a nyomasztó morajt úgy viseljük el nap, mint nap, hogy szinte, ismétlem szinte észre sem vesszük. A tűrőképességünket, azonban erősen igénybe veszi az alapzaj. Ehhez számítsuk hozzá az extra zajszennyezést. 

Nem cseng a fülük? Vagy már fütyülnek rá? 

Megérteném, hiszen van "követendő" példa.