Jótanácsok magamnak

Utolsó napon az évben számvetést illene készítenem, de fakó emlékezetem ezt élvezhető és pozitívan értékelhető módon nem teszi lehetővé. Ezért, most nem történésekről, eseményekről, hanem egy számomra különös benyomásról szeretnék beszámolni.

Alapvetően pesszimista beállítottságúnak számítok, persze csak a magukat optimistának hazudók szerint, de én ebben a kategóriában nem hiszek, ezért egyébiránt egészen pontosan realistának tartom magam.

Így, vagy úgy nem túl sok ünneplést érdemlő történt a magyar közéletben 2013-ban. A mit sokan látják, a miben sokan meg tudnak egyezni a miértre is érkeznek szép számmal magyarázatok, de a még miért, vagy meddiget mindenki csak találgatja, tapogatja.

Az egészen normális őrület időszakában egy tőke kopik, egy kincs fogy napról napra: az idő. Mindegy mi lesz, de visszafelé élni képtelenek vagyunk. Sok mindent ki lehet majd javítani, sok mindent nem, mert igen komoly pusztítást végzett az agyevő baktérium, de azt nem engedhetjük, hogy ebben a futamban visszaforduljunk. Haladnunk kell, ha akarunk, ha nem. De lehet ám két szekérrel egymás mellett úgy is haladni egy úton a bizonytalan (hagyjuk már) jövő felé, hogy nem kell a mellettünk döcögő izzadságában fürdenünk, nem kell torz arckifejezését átvennünk. Szó sincs róla, hogy különösebb okunk lenne bizakodva tekinteni az előttünk álló évre (évtizedekre), de egyet azért ne engedjünk meg magunknak: hogy rosszul érezzük magunkat.

Nem szabad konformistává válni, nem kell a műkedély, nem kell a benyalás, becsókolás a hatalomnak, nem kell konszolidálódni, nem kell a lelkünket eladni az ördögnek.

Azon a bizonyos szekéren, szekérrel úgy kell utaznunk, mint Ferdinánd a bohóc, akinek virág nyílik a kis erkélyén, akinek van ideje a postaládájába beköltözött madarak fészkelését kivárni és addig levelet nem fogadni, akinek mindig van ideje megállni a gyerekekkel labdázni egy kicsit. És itt a virágon, a labdán és a madarakon van a hangsúly.

Nem tudom ki, hogyan van vele, de engem mostanság elfog egy érzés. Örülök annak, hogy ebbe a korba születtem (annak nem annyira, hogy pont ide) és ismerhetek, csodálhatok, vagy megvethetek ezt vagy azt, láthatom a reakcióit, megismerhetem a valóságot, nem úgy mint a megszelídített krónikáskönyvek szereplőit, nagy eleinket, akikre hajlamos vagyok felnézni, amíg valamilyen disznóságon nem kapom őket. Akkor aztán fuccs, akkor vége a varázsnak. Most, ma, vagy holnap azonban érezhetem, láthatom, ízlelhetem, hallhatom a világ-színház morgását, a benne játszó „színészek” nevetését, vagy fogcsikorgatását.

Melegség tölt el, ha belegondolok ilyen szép nők, vagy olyan okos tudósok, ügyes sportolók, tehetséges művészek, fiatalok és idősek élnek, akár csak kis hazánkban is, a nagyvilágról nem is beszélve. És nincs köztünk az idő, vagy a távolság fala. Bármennyire is szeretnék a múlt szépségeivel mókázni, a történelem nagy alakjaival levelezni, uram bocsá' vitázni, ez nem lehetséges, de lehetséges a mai favoritokkal kapcsolatba lépni. A nagy tabuk sorra megdőltek, kiderült, hogy a természet nem lett hűtlen önmagához (maradt biztos pont), az embereket pedig fogja a golyó. Örülni kell, hogy ezt a hétmilliárd embert sodorta mellénk a Mindenható, mert úgy érzem ebből a kínálatból bátran kiválaszthatjuk az új Napóleont, Lomonoszovot, Franklint, Voltaire-t, Montesquieu-t, Marilyn Monroe-t, vagy akit csak elképzelünk. Örüljünk, hogy a történelem borzalmai sokakat igen szenzitívvé tettek az új Hitlerek felismerésében. Örüljünk, hogy elegendő tapasztalatra tettünk szert, hogy szebben és jobban élünk, mint akár csak száz évvel ezelőtt is.

Hogy nem ebbe az irányba tartunk? Igen ez igaz. Ezért kell a minket körülvevő környezetből kiemelni a szépet, hasznosat, jót, követendőt és magunkba építeni ezeket az értékeket, a rosszat pedig elvetni. Nem könnyű feladat, de nincs más út. Illetve van, de azt el kellene kerülni.

Én minden esetre megengedem magamnak a luxust jövőre is, hogy bizalmat szavazzak mindenkinek és segítsek legyőzni a démonjaikat, hogy végre egy lidércmentes korban élhessünk. Mosolyra nehéz, nem mosollyal válaszolni. Ám, aki kővel dob meg ezek után...

NÁ.