2014. március 27., csütörtök

Tovább, tovább képzés, avagy az élethosszig tartó magolás

Az a gyermek, aki azt állítja, hogy szeret iskolába járni, pontosabban tanulni, nekem hivatalból gyanús. Ez természetellenes jelenség, mindenképpen érdemes lenne kivizsgálni.
Én magam szabályosan púpossá váltam a hosszú évekig tartó - a felelést elkerülendő - görnyedés, padhoz lapulás hatására. Ennyire szerettem iskolába járni, pontosabban tanulni. Gondolom nem járok egyedül ebben a cipőben. Kisebb-nagyobb traumák - persze ez valószínűleg tantárgyfüggő is - mindenkit értek, érhettek a tankötelezettség majd két évtizede alatt. Arról már nem beszélek, hogy a felsőoktatásban miként boholytalanította beleimet a túltengő gyomorsav és miként hullott ki, ha nem is szálanként, hanem csomókban a hajam. “Spongyát rá!” - mondja a haladó szellemiségű ember, de az nem én vagyok. 
Én azt mondom, hogy “...tanulni csak szépen, ahogy csillag megy az égen, úgy érdemes” Remélem helyesen idéztem, de azt még inkább, hogy helyes kiindulópontot határoztam meg jelen fejtegetésemhez.

A tanulás sikere nagyban függ a motivációtól, ami - ki érti miért - az évek múlásával egyre kevésbé feszíti a dolgozót. Valahogy elkopunk szellemileg is, mint ahogy a testünk nem átall sorra cserbenhagyni bennünket. Egyre kevesebb az idő, egyre inkább igyekszünk megválogatni, mire is fordítjuk azt és talán esetenként sikerül is elhatározásunknak megfelelően tennünk, amit tennünk rendeltetett. Ebből nem következik, hogy igény ébredne bárkiben is. hogy mások osszák be idejét, határozzák meg, szabadidejüket milyen nemes feladatok elvégzésére fordítsák. 
Pedig ez így van manapság és még ígyebb lesz. Kitalálta valaki - ez is, mint minden rossz külföldről szivárog be - hogy ugyanazon beosztás, státusz megtartásáért, mennyi időn belül, milyen kötelező továbbképzéseken kell részt vennie a közszolgálat keserű kenyerét (is csak) fél pofára zabálónak. Nincs jelentősége,hogy hány év alatt, hány “kreditet” kell összegyűjteni és milyen elosztásban ahhoz, hogy a helyzet természetét elemezni tudjuk.

Talán, ha pontokba szedem aggályaimat, könnyebben áttekinthetővé válik eszmefuttatásom:

A kötelezően elrendelt továbbképzések, csak a közszférára vonatkoznak, hiszen a magánszféra (versenyszféra) egy huszáros vágással megoldja a helyzetet. Aki nem hozza a kellő eredményt, nyereséget, stb., az repül. E standardok megállapításánál a minőségbiztosítás és minőségfejlesztés fogalmait is felhasználhatják. Biztos vagyok benne, hogy ebben a szférában alkalmazott normák jobban tükrözik a valóságot, mint a közszférában. Eleve egy sor objektívan mérhetőbb terület létezik, de ez külön téma.

Az az oktatás, amely valamilyen jogszabályváltozás hatására, vagy épp annak magyarázata miatt vált indokolttá, nem lehet tologatni és évekre lebontva oktatni. Akinek a munkájának alapját jogszabályok alkotják, hogyan dolgozik, ha nem is ismeri az egyébként szinte megismerhetetlen tempóban kipumpált törvények alapvető rendelkezéseit sem. Az információ akkor és ott a legrelevánsabb, amikor és ahol. Előtte talán, de utána már semmiképp. Magyarán, ha lehet a megtanulásukkal várni, akkor meg sem kell tanulni őket.

Ha a beosztás betöltéséhez szükséges feltételként jelentkezik az elvárt tudás, akkor annak elsajátítására bizony munkaidő keretében illik időt biztosítani. Ezért kifizetődőbb és gördülékenyebb a kész munkaerőt megvenni, mint a versenyszférában is teszik. Ha szabadidőben kell készülnie a delikvensnek, az azt jelenti, hogy csökken a fizetése, hiszen a munkájára (munkahelyének megőrzésével) több időt kell fordítania. Ezzel a húzással elég nehezen lehet igazolni a régi mondást érvényességét, hogy “Nem az iskolának, hanem az életnek tanulsz!” legfeljebb azt, hogy “Tanulj tinó, ökör lesz belőled!” Azzal motiválni egyetlen gyermeket sem fognak, ha azt látják, hogy ugyanazért többet kell teljesíteni a szülőknek, mint korábban. (Más kérdés, ha előléptetésre hajt valaki. Akkor egyenes következménye kellene, hogy legyen a több tanulásnak, a jobb, jövedelmezőbb beosztás.)

Az alapfeladat ellátásához szükséges tudást alapképzésben (szakképzésben) kell megszerezni, tehát a továbbképzések új technikák, módszerek bemutatását kell, hogy jelentsék. Kérem szépen, tessenek engem értesíteni, hogy milyen új technikák, módszerek híresültek el a közszféra bármely ágában, amit maximum egy nap alatt ne lehetne elsajátítani!? (A kialakult gyakorlatba integrálása más kérdés) Ezt nagyon őszintén kérem, mert itt előreláthatólag négy évre elnyújtott képzési tervben foglaltakat kell majd teljesíteni és igazán nem tudom, hogy komoly, érdemi tudás átadásához, áll-e rendelkezésre kompetens oktató? Ha nem, ki és mikorra fogja kiképezni őket? (Csak, nehogy úgy járjunk, mint a hittantanárból átképzett orosztanár, aki két leckével járt a tanítványai előtt.) Az oktatás minőségével és komolyságával kapcsolatban komoly aggályaim vannak. Ha csak azért szervezik, hogy adjunk nevet a gyereknek, akkor minek, bár Magyarország tekintetében ezen csodálkozni nem lehet és nem is szabad.

Korábban egy szakma elsajátítására elegendő volt az alapképzés is. Ma megpróbálják elhitetni velünk, hogy igazi, friss tudást, csak az időszakosan megszervezett gyorstalpalókkal lehet szerezni. Ez egészen egyszerűen nem igaz, mert, ha így lenne, ezeknek a képzéseknek a bevezetése előtt kvázi szakképzetlenül, felkészületlenül jártak volna be a dolgozók munkahelyeikre és azért azt remélem nem kell indokolnom, hogy ez miért eltúlzott kijelentést. Nem igaz, hogy az érettségi, vagy az egyetem befejezése után - ahol a legnagyobb akadályt nem a speciális stúdiumok abszolválása, hanem a nyelvvizsga megszerzése jelenti - üdvözítő, ha soha egy könyvet sem vesz a kezébe a dolgozó, de azt sem hiszem el, hogy ami korábban három év alatt elsajátítható volt, most 33 év alatt lehetséges csak. A végtelenségig szét lehet cincálni egy szakma végzéséhez szükséges kompetenciák halmazát, de kérdés van-e értelme? Valóban jobb, felkészültebb szakembereket nyerünk ezáltal?

Utolsó érvem, “ A legnagyobb business az oktatás” tétele. Amíg lócitrom van, addig van veréb is, ellenben sok volt már az eszkimó eddig is - a magyar értelmiség legnagyobb hányadát a pedagógusok teszik ki - és kevés volt a fóka. Kezdjük hát meg a fóka fajmentési programot. Hadd legyen mit mészárolni a kanadai prémvadászoknak. Persze mindezt szigorúan törvényes keretek között. Tehát “Jedem das Seine.” - “Mindenkinek a magáét.”

Összefoglalva a fenti gondolathullámokat : “Money for nothing”. Ja és nem csak money, hanem time is.

NÁ.

2 megjegyzés:

  1. A versenyszférában is van továbbképzés az alkalmazottaknak. Jobban megéri a beállt dolgozót folyamatosan képezni, mint elküldeni és újat felvenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Testvérem!

      Maximálisan igazad van. Remélem az általad vázolt gyakorlat mind jobban el fog terjedni.

      Törlés