Nagy baj van ott

Mindenki számára ismertek azok a képsorok, amikor Hitler 1945 tavaszán 20 gyermekkatonát tüntet ki és küld a halálba. Szánalmasak és kétségbeejtőek ezek a képsorok, illetve maga a tény, hogy az elborult elme miként hazudik magának - egy népet és a fél világot magával rántva  - még mindig végső győzelmet. 

A mai német fiatalok el sem tudják képzelni, hogy ez a sötét alak, hogy tudta hipnotizálni a fiatalságot, hogy a világháborúnak nevezett őrültségben részt vegyenek.

Természetesen nem a fiatalok felelőtlenségére szeretném a figyelmet irányítani, hanem a realitásérzék teljes elvesztésére. Óriási káosz uralkodhat(ott) abban a fejben, ami azt gondolta, hogy ezek a fiatalok feltartóztathatják az ellenséget, amely fél Európán át üldözte a hódító német hadsereget. Mégsem fogta le senki a kitüntetést nyújtó kezet, nem tanácsolta senki, hogy ne blamálja magát, hiszen a harapófogóba szorított Németország valamennyi polgára tudta már, hogy minden elveszett. 

Akikben ezek a képsorok reményt keltettek súlyos mentális zavarban szenvedtek, de fogalmazhatunk úgy is, hogy komplett idióták voltak. Persze azok is, akik ezt a hatalmat kiszolgálták és egy pillanatig is fenntartani igyekeztek azt a látszatot, hogy egy maréknyi ember feláldozása többet jelenthet, mint cseppet a tengerben.
Nagy baj van abban az országban, ahol ilyen egyáltalán gondolati szinten is bárkiben megfogalmazódhat.

Más.
Olvastam az újságot és a következő hírt találtam: 
Bővített a drótgyár

Egy országban, ahol 20 gyermekkatona kitüntetése munkahely teremtésének apropóján egy államtitkár jelenik meg a megnyitón, ott nagyon nagy baj van. Ahol egy 140 milliós beruházásból 40 milliót a kormánynak kell ahhoz állnia, hogy 20 státuszt fenn tudjanak tartani, ott nagyon nagy baj van.
Mindezt abban a városban, ahol több tízezer munkahely szűnt meg pont a nehéziparban és más területeken sem töltődött vissza a mai napig sem. Abban a városban, amely a harmadik helyre csúszott vissza a lakosság számát tekintve a teljes kilátástalanságnak köszönhetően az elmúlt 25 évben és az elvándorlás nem lassult le. Ahol a cikkben megnevezett cégek között nem említik a kormány stratégiai partnerét – így én sem teszem – amely pont kétszázzal bocsájtott el tavaly ősszel több munkást, mint amennyinek az egekig magasztalt szintén stratégiai partner (mintha kicsit könnyen dobálóznának ezekkel a vaskeresztekkel címekkel) Takata új munkahelyeket teremt. Abban a városban, ahol már 1989-ben is túl késő volt.

Nem tudjuk, hogy hány évig tudnak állást biztosítani és azt sem, hogy miért kell a külföldi befektetőket - akik nagy valószínűséggel az összes nyereséget kiviszik az országból, mert, ha visszaforgatnák nem kellene a 40 milliós beruházás, ha pedig kell, akkor nem jól gazdálkodnak, ergo pláne nem érdemlik meg - még külön közpénzhez juttatni egy olyan országban, ahol hihetetlen mértékben tombol a nemzeti érzés. Ahol mindenki kuruc, aki nem labanc. Ahol minden bajt a külföldiek okoznak és persze a belső „ellenség”. Ahol abba a kézbe harapnak, amelyik a kenyeret adja. Ahol a hazai kis- és középvállalkozásokat ÍGY támogatják, de van aki elhiszi, hogy támogatják egyáltalán. Ahol még győzhetünk, csak nem ártana már, ha felbukkanna egy valamire való legyőzhető ellenség. Ahol a fejekben nem zűrzavar van, hanem csak vákuum.

Ahol … summa summarum: nagy baj van.