2014. augusztus 31., vasárnap

Talán megérné

Előhang:

- Hánykor lesz a kivégzés? 
- Reggel 5-kor. 
- És mi van azzal, aki elkésik? 
- Nem végzik ki

Aki fizetőkapus autópályán utazott már, talán elgondolkodott, hogy miért nem tudott gyökeret verni nálunk is ez a rendszer. 
Igaz, amikor fizetőssé tették az autópályák használatát először ezzel kezdtek, de aztán szépen lebontották a sok-sok pénzért felépített kapukat és bevezették a matricázást. A matricát ki kellett ragasztani, a kamerák által jól leolvasható (na és éjszaka?) helyre a szélvédőre, aztán forradalmi ötletként bevezették a mostani „nem kell ragasztani, csak fizetni” módszert. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a vásárláskor kapott nyugtát egy évig meg kell őriznünk, hogy amennyiben gondja támadna velünk az üzemeltetőnek, úgy igazolhassuk (!!!) mi a jogszerűség talaján álltunk.

Természetesen nem kell mondanom, hogy vagyoni igények bizonyítása, mindig a „felperest” terheli, aki itt most az üzemeltető. A rendszer megbízhatatlanságát hivatott jelképezni a nagy elektronikusság mellett, a pénztárca felső sarkába rejtegetett cetli között feszülő ellentmondás.
Ez mutatja, hogy nem sziklaszilárd a felismerési metódus.

Ahol fizetőkapu van ott, biztos, hogy fizetnek, mivel a kapun csak fizikai erőszakot alkalmazva lehet áthaladni, de ezek a kapuk rendszerint meg vannak erősítve rendőrökkel és/vagy fegyveres biztonsági őrökkel is. Továbbá kamera itt is fel van szerelve, vagyis a rendszám alapján történő azonosítás megoldott, magyarán nem vagyok benne biztos, hogy el tudná hagyni felelősségre vonás nélkül az országot a külföldi autós, ha mondjuk áttörné a sorompót.

forrás:autoberlesonline.hu

Ahol fizetőkapu van, csak annyit fizet az autós, amennyit ténylegesen igénybe vett az útból, magyarán nem kell 10 napos „matricát” vennie, ha a szomszéd városba akar átugrani. A jobb minőségű utak, amelyeken törvényesen lehet gyorsan és biztonságosan hajtani vonzó lehet az autósok számára és hamarabb megfontolják, hogy igénybe vegyék-e ezt a szolgáltatást, mint mondjuk nálunk. Senki nem tudja nekem elmagyarázni, hogy miért kell nekem 10 napot fizetnem azért, hogy 100 kilométert autózzak egy autópályán. Ez aránytalan és igazságtalan rendszer. 
(Egyes országokban még az is megoldott, hogy a két kapu közötti sebességből kiszámítják a relatív gyorshajtás tényét és azt a következő kapunál be is építik a díjba. Egyrészt ezt nem úgy fogja fel a mezei autós, hogy megbüntették, másrészt hosszas és drága hatósági procedúrának lehet elejét venni. A közlekedésbiztonságról azért nem szólok, mert az nálunk sem érdekel senkit a gyorshajtás tekintetében. Ha itt valakinek pénze van annyival megy, amennyivel akar és annyiszor okoz életveszélyt, ahányszor nem szégyell.)  


Ahol fizetőkapu van, ott a külföldiek is fizetnek és nincs szükség hazudozásra, hogy ilyen és olyan nemzetközi adatbázisok segítségével megtalálják a renitenst például Ukrajnában, vagy Romániában, vagy …., mert mindannyian tudjuk, nem találják meg és ennek az egyik legfőbb oka, hogy nem is keresik.
De, ha keresnék is; tessék utánaszámolni, hogy mennyibe is kerül ez. Egy belföldi „sima” levél is drágább, mint kellene. Ne is beszéljünk az ajánlott, tértivevényesről, ami kész vagyon. A nemfizetéssel kapcsolatban keletkezett iratokat külföldre postázni és esetleg elérni, hogy a nemfizető autós fizessen, vagy lehetővé tegye, hogy letiltsák tőle, behajtsák rajta, nem kevés pénzbe és időbe kerül, de mint tudjuk az idő is pénz, így nem kevés pénzbe és sok pénzbe kerül. Ha és amennyiben, de tudjuk, hogy nem, nem soha, vagyis nem sikeresek ezek a behajtások.

(Ez az uniós országok állampolgáraira is vonatkozik, mivel nem olvastam még kimutatást azokról a milliókról, milliárdokról, amiket behajtottak volna rajtuk, másrészt az ügymenet itt is roppant egyszerűvé, a megkereséses mizéria pedig szükségtelenné válik.)  

Ahol fizető kapu van, ott dolgozók is vannak. Fizetést kapnak, amit elköltenek és ezzel mozgásban tartják a gazdaságot. Fizetnek nyugdíjjárulékot, egészségbiztosítási hozzájárulást, meg amit el tudunk képzelni. De, ami fő; hasznos munkát végeznek és nem szaporítják a munkanélküliek tömegét, akit ugye másoknak kellene eltartania.

Persze, amit nem rögzít gép, vagy nem akarunk tudomást venni róla, amit rögzített, azt úgy is vehetjük, hogy meg sem történt. Ilyenkor nincs kiesett és tervezett költségvetési bevétel, ilyenkor nincs más, csak egy kis bűvészkedés a büdzsé főbb fejezetein belül.

Kicsit visszásnak találom ugyan, hogy a teherautókra kivetett úthasználati díjból befolyt bevétel, - amit éjjel-nappal ellenőriznek élőerővel és rendőrségi biztosítással - az előzetes számításokat is jócskán meghaladta. Magyarán, ha van kontroll, akkor kénytelenek fizetni az autósok, ha nincs akkor nem kénytelenek, akkor az olyan eshetőleges. Saját magát leplezi le ezzel, ennek az agyrémnek a kiötlője.

E sorok írója egyébiránt nem ért egyet az úthasználati díjjal, illetve a díj mértékével, hiszen évtizedeken át megszokhatta, hogy útfejlesztés címén ebbe-abba beépítve a sokszorosát kifizette már annak, amit csak törtrészben tudott és fog tudni életében igénybe venni.

Lehet, hogy önző a hozzáállásom, de úgy vagyok vele, hogy egy vendéglőben nem kérek négy terítéket, ha egyedül eszek.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése