Forint vs. Euró

Érdekes néha történelmi időutazásokat tenni, érdekes szembesíteni a történelem ma élő szereplőit, korábbi önmagukkal. Érdemes megfigyelni azokat a társadalmi folyamatokat, amelyeket fejlődésnek még a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni. 



Hányszor és hányszor hallottuk, hogy már csak egy kicsit már csak egy, vagy két esetleg öt évet kell várnunk ahhoz, vagy arra, hogy beköszöntsön egy jobb kor, hogy eljöjjön a Kánaán, hogy csatlakozzunk ehhez, vagy ahhoz a véd-, és dacszövetséghez és elérjük azt a régen áhított színvonalat, amelyet a szocializmusban csak úgy hívtunk, hogy: a Nyugat. 

Erre kis hazánknak elég jó esélyei voltak a rendszerváltást megelőző időszakban, aztán eltelt 25, 26, 27 év és azt látjuk, hogy megérett egy újabb rendszerváltás. Anélkül, hogy a politika mélyebb sűrűbb, - ami lehet, hogy már nem is víz - vagy viharosabb vizeire hajóznék, csak egyetlenegy epizódot említenék föl, méghozzá a fizetőeszközünk, a drága, a szépreményű, az egykor olyannyira ünnepelt Forint Euróra cserélését.  

 forrás:technokrata.hu

Magam abban sem hittem, hogy egyszer az Európai Unió tagjai leszünk, abban pedig végképp nem, hogy megnyílnak a határok,  hogy szabadon mozoghatunk és kereskedhetünk is, de ezzel most nem szeretnék gúnyolódni - mert van nekem éppen elég bajom a cukrászdámmal Bécsben – aztán abban végképp nem hittem, hogy nem lesz többé pénzváltás, nem lesz ügyeskedés, nem lesznek fölösleges banki költségek és egyszer s mindenkorra ki tudom számolni,  egy az egyben, hogy amit vásárolni szeretnék, azért mennyit kell dolgoznom. (Az európai bérek 30-40, vagy éppen 20-10%-át sem utolérni,  sem meghaladni nem képes kereseti lehetőségek között.) 

Amikor először cseréltek pénzt - Forintot Forintra (szándékosan nem a váltottam szót használtam) - azt gondoltam, hogy valóban lehetséges az, hogy elhasználódott annyi pénz és szükséges lehet ilyesféle csere. 

Aztán cserélték újra és újra a Forintot – sokszor szerintem csak azért, hogy annak a kézjegye díszeleghessen rajta, aki nem tud úrrá lenni lelki eredetű betegségein - de most hogy 2016 végére azt ígérik, hogy az irdatlan nagy címletű 20.000 Forintost lecserélik egy újabbra, valamint, hogy 2018 végére tűzik ki, hogy a korábbi Forintcsaládot egy újabb (számomra sokkal ízléstelenebb) színezetűre cseréljék, végképp eloszlatott minden reményt, hogy belátható időn belül igazi, mérhető, konvertibilis fizetőeszközünk lesz.  

Nem vagyok naiv és azzal is tisztában vagyok, hogy nem azért nem történik meg majd a csere, mert most rengeteg pénzt ruháztak be a pénzcserébe, (pénzt a pénzből, szarból pénzt, pénzből szart, szar pénzből még szarabbat) hanem egészen azért, mert nem áll ott az ország, - és nem a dolgozók teljesítőképessége miatt - hogy alkalmasnak találtassék a közös fizetőeszközre átállásra.  

26-27 év teljesítménye nem volt elegendő ahhoz, amire elegendő volt a szlovákoknak, az összes balti államnak és még sorolhatnék jó néhány új európai uniós tagállamot, akik velünk egy időben, vagy utánunk lépett be a közösségbe és már sikerült a valutauniót megvalósítania.  

 forrás:ujszo.com

Elgondolkodtató, hogy pénzcserére, különböző UNESCO védettség alatt álló műemlékeknek az átépítésére, közigazgatási szervek magánhadseregeinek létrehozására és felfegyverzésére, kerítésépítésre, annak őrzésére, és még ki tudja, hány teljesen felesleges, ugyanakkor káros  beruházásra, még mindig van fedezete az államnak, de nincs arra, hogy megteremtse azt az általános „jólétet”, amelynek egyik emblematikus eleme az Euró melynek a színvilága ugyancsak nem ragad magával - lehet. 

Ez "feljogosítana" minket arra, hogy különösebb gondolkodás nélkül bátran és egyszerűen vásárolhassunk és nem azért, mert az átváltással járó számolgatás lenne a legnagyobb akadály, hanem egészen egyszerűen azért, mert nem kellene gondolkodnunk azon, hogy miből is vásároljunk. Bár ott tartanánk, hogy volna is miből és látnánk is, hogy mennyiért, de egyelőre a létminimum, a minimálbér és az éhenhalás küszöbe képezi a vita tárgyát, e lángoktól ölelt kis országban.