2016. december 30., péntek

Megmagyarázom


Nem tudom nem figyelembe venni az eddig, különböző felületeken nyújtott teljesítményemet, amikor ezeket a szabadkozó sorokat írom. Nincs elfogadhatónak tűnő magyarázat arra, hogy a belülről feszítő kérdésekről miért ilyen ritkán nyilvánulok meg.
Évekkel - néha bajban vagyok történések időben történő elhelyezésével – olvastam egy cikket, amelyben egy népszerű blogger-újságíró köszönt el a közönségétől abbéli elkeseredése miatt, hogy írásai hasztalannak bizonyultak és nem jutottak el a célközönséghez. Ezzel az állásponttal akkor és most is tudok azonosulni, de ez a bejegyzésem pont ennek cáfolata.
Kötelez az eltelt idő, kötelez a tisztség, amit betöltök, a hivatás, amelyet képviselek és mivel ez leginkább egy énblog, kötelez minden, ami én vagyok.

Sem magam, sem szeretteim, barátaim, ismerőseim miatt sem tehetem meg, hogy egyszerűen hátat fordítok azoknak az elveknek, amelyekért egykor harcosan álltam ki, nem csökkenthetem a színvonalat – ha már emelni nem tudom – sem kisebb, sem hosszabb, mélyebb tartalmú bejegyzéseim árnyékában.
forrás:pixabay.com

Kevés az az évi néhány bejegyzés, de szükségem van időre, hogy olyat alkossak, amely megüti az általam sejtett és megkövetelt szintet. Számtalan platformon szolgáltatok könnyedebb szórakozási lehetőséget, amelyeket fáradtabb óráimban is képes vagyok magas színvonalon az érdeklődők szája íze szerint publikálni, de ebben, az első és talán legkedvesebb blogomban nem tehetem meg, hogy a populizmus felé veszem az irányt. Ugyanakkor, ha komolyabb, mélyebb hangot szeretnék megütni, ahhoz bizony sok időre és érdemben sok időre van szükségem. Ebből jutott nagyon kevés ebben az évben és őszintén szólva nem reménykedem, hogy jövőre több lesz.

Kedves olvasóm nyugodt lehet; bejegyzést ide akkor fogok ejteni, ha bizonyos kérdésben összeáll bennem a kép és mindazt, amit egy tárgykörben elmondani kívánok megfelelő minőségben elő tudom adni, akkor nem fogok késlekedni és megteszem. Utólag és előre is elnézését kérem valamennyi érdeklődőnek a késedelmeskedésért, ugyanakkor biztatok mindenkit, hogy időnként kukkantson be hozzám, hiszen reményeim szerint csak olyan írásokat jelentetek meg e felületen, amelyek megérik azt a nálam töltött pár percet, amíg át nem szaladnak szövegbe dermedt gondolataimon.

forrás:pixabay.com


Itt ragadnám meg az alkalmat és szeretnék minden kedve olvasómnak jó egészséget és eredményekben gazdag boldog új esztendőt kívánni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése