Mindenkinek tele van a padlása olyan történetekkel, melyek nem végződtek happy enddel. Mindenki ismer legalább egy olyan történetet, amelynek főszereplője a bíróság. A bíróság, az állam büntetőhatalma, amely nem azt az eredményt produkálta, amelyet elvárhattunk volna tőle. Az emberi szubjektum nehezen tud a morális kihívásokra megfelelni, képtelen ítéletekkel mit kezdeni. Szinte minden esetben túl enyhének, igazságtalanul rövidnek tartják a kiszabott büntetéseket.
Ez azért különösen fontos, hiszen egykor és most is, a nevelő, megelőző funkciója mellett az előzőekhez hasonlóan kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a büntetés megtorló funkciójának.
A bűnmegelőzés egyik alternatívája a jól eltalált arányos büntetés. Sajnos. Mivel a büntetőjog sok kérdés esetében nem annak eldöntésében, hanem az abból fakadó következmények felszámolásában tud csak érvényre jutni. Ilyenkor azonban már késő. A baj bekövetkezett, reparálni nehezen lehet. Legegészségesebb megoldás tehát a megelőzés. Törekedni arra, hogy se a bűnelkövető, se más a jövőben ne kövessen el bűnt. Ezt már bátran értelmezhetjük erkölcsi-etikai kérdésként is, nem szükséges csak és kizárólag a büntető jogszabályok tényállásszerűségét szem előtt tartani. Ez egyébként nem a hatóságoktól függ, hanem a neveltetésünktől, mentalitásunktól, műveltségünktől egyéb szubjektív tulajdonságaink és számos szociális körülmény együtt hatásától. Magyarán az emberek érzik mi a jó és rossz, még akkor is ha az nem büntetendő, vagy éppen fordítva. Gondoljunk csak az adócsalásra. Ki érzi bűnnek Magyarországon? Inkább olyan kis elégtétel, egy kis borsot dörzsölnek az állam orra alá. Kurucos virtuskodás...
De ennek elemezgetése nem tárgya e naplóbejegyzésnek. Tárgya ellenben egy szörnyű bűnesetnek, mely sajnos nem egyedi és nem is tűnik különösebben rendkívülinek. Az esetről a sajtóból értesültem. A történet az alábbi linkre kattintva olvasható el teljes terjedelmében. Ennek bemásolásától eltekintenék.
http://xn--hr6-rma.hu/cikk/58829/masfel_ev_felfuggesztett_bortont_kapott_a_fejszes_tamado
Saját véleményemet fejteném ki a bíróság döntésével kapcsolatban, amit el kell fogadnom, mint jogkövető állampolgár, de nem kell elfogadnom mint Homo Sapiens. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy kritikám természete jogelméleti, és azt a mérhetetlen elkeseredettség szülte. Élve a vélemény nyilvánítás szabadságával Önök elé tárom álláspontomat.
A helyzet és a probléma megértéséhez némi büntetőjogi ismeretre van szükség. Megígérem nem fog fájni. A szándékos bűncselekmények megvalósítását szakaszokra lehet felosztani, más szóval stádiumokra (stációkra). Általában csak 4 szakaszt tartanak érdemesnek, hogy egyáltalán foglalkozzanak vele, de én Földvári professzor véleményét osztom, mely szerint 6 stádium létezik. Megjegyezni kívánom, hogy nem csak a bűncselekményekre igaz ez a hatos felosztás, hanem valamennyi szándékos magatartásra. Az első mozzanat a szükségletek kialakulása. Például éhes vagyok. Ez önmagában még nem jelenthet problémát hiszen “békés” eszközökkel is meg lehet tölteni a bendőmet. A második stádiumon áll, vagy bukik a dolog. Ez a motívumok harca. Szemléletesen úgy lehetne elmagyarázni, mintha a bennünk lakó angyal és ördög vívna párviadalt és bűncselekmények esetén az ördög győzne. Ezt követi a harc eredménye a harmadik stádium, a szándék kialakulása. Magyarán elmegyek lopni ennivalót. Tehát a bűnös motívum került felülre. Ha az győzött volna, hogy menjek dolgozni, hogy a keresetemből élelmiszert vehessek, akkor nem is tudunk semmiről, hiszen a lelki folyamatoknak pozitív kicsengésű vége mindig ismeretlen marad az idegenek számára. A szándék kialakulását a bíróság már értékelheti. Majd következnek a külvilágban felfedezhető és nyomot hagyó stádiumok. Ezeket már büntetőjogilag lehet értékelni. A negyedik stádium az előkészület. Itt a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges feltételeket biztosítja az elkövető. A példa esetében mondjuk beszerez egy feszítővasat, hogy a bolt ajtaján be tudjon jutni. Tehát mást nem tett, csak egy vasat szerzett, de ez a magatartás némely bűncselekmény esetén már értékelhető. Az ötödik stádium a kísérlet, melynek során az elkövető a bűncselekmény valamennyi tényállási elemét megvalósította, de a bűncselekmény eredménye nem állt be valamilyen olyan külső hatás következtében, ami nem az elkövető mellett szól. A tolvajt elfogják a boltban, mielőtt meg tudná enni a kiflit. Utolsó, hatodik stádium a befejezett stádium, mikor valamennyi tényállási elem megvalósul és az eredmény is bekövetkezik.
Elég a népnevelésből! Kanyarodjunk vissza a baltás elkövetőnkhöz.
Ha valaki beígéri a másik embernek, hogy megöli, ráadásul ezt többször is megteszi, valamint olyan eszközt vesz magához, melyről átlagos elmével felfogható, hogy emberélet kioltására alkalmas, ezek után átmegy a kiszemelt áldozatához, aki segítséggel lefogja ezt a dúvadat, akkor az nekem kísérlet és nem előkészület. Nem az elkövetőn múlt, hogy nem haltak bele. Más bűncselekményről nem is lehet szó, mint emberölésről, hiszen erről tanúskodik maga az elkövető is. Kétszer volt büntetve és más lapokban olvastam, hogy emellett az üggyel egy időben más bűncselekmények miatt is volt eljárás vele szemben.
Kriminális személyiség, nem hogy nem önkéntes jogkövető, hanem szabályosan tesz a jogrendszerre. Abszolút deviáns. Az előélete megalapozza azt a gyanút, miszerint nem kukoricázott volna a szomszéddal, ha az nem teperi le segítséggel.
De nem is fejtegetem az ítéletet tovább. Nem sorolom fel milyen különös felháborító érzéssel élem meg azt, hogy a bíróság fél elítélni egy nyilvánvalóan antiszociális egyént! Pontosabban lökött valamit a nyulaknak, mert másfél (!) év szabadságvesztést adott 3 évre felfüggesztve.
A sértett családja, ha esetleg a legközelebbi attakot túlélnék, biztosan meg fognak nyugodni abban, hogy a családfő gyilkosa, amennyiben a próbaidő alatt követi el a cselekményt valószínűleg már ülni is fog. De csak akkor.
Végiggondolták? Egy ilyen szomszéd mellett élni? Mennyi esélyt adnak az áldozatnak, akinek most szembe kell néznie azzal, aki így is folyamatosan veszélyt jelentett az életére. Most a komolytalan büntetés még tovább bátorítja, a sejtésem szerint nem épp a szellemi magasságokba törő elkövetőt. Nem szeretnék a szomszédja lenni. Sőt én ebben az országban nem szeretnék lassan senkinek sem a szomszédja lenni.
Ha az igazságszolgáltatás ilyen alapvető kérdésben nem tudja az államhatalmat képviselni, a nép akaratát érvényesíteni, akkor nincs miről beszélnünk.
Mi a büntetése annak, aki látja előre a következményeket, de könnyelműen bízik azok elmaradásában? Tudják minek a definícióját idéztem? A tudatos gondatlanságét. Méghozzá ha nem tévedek esetünkben ( a bíróság által megvalósított) a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekményének, de az is lehet, hogy a hivatali visszaélést, bár sem jogtalan hátrány okozási, sem az előnyszerzési cél nem igazolható. Alapvető feladatát látja el hibásan az a bíróság, amely nem orvosolja a jogsérelmeket és ha látja, hogy annak folytatása várható, de nem tesz semmit,akkor vétkesen mulaszt. Nincs többről szó mint trehányságról, empátiás készség teljes hiányáról, valamint logikátlanságról, és nagyfokú lustaságról, közömbösségről.
Nem fontos mi lesz XY-al. Majd ha lesz és a bíróság tekintélyéhez méltó módon tálalják, akkor kegyeskedik majd valamilyen ítéletet alkotni. De akkor már késő lesz és a gyónás sem segít. Bár lelki vigaszra, megtisztulásra csak annak van szüksége, akinek van lelke. Döntse el a kedves olvasó, hogy képeznek-e a bíróink akadályokat a gyóntatófülkék előtt.
Ez azért különösen fontos, hiszen egykor és most is, a nevelő, megelőző funkciója mellett az előzőekhez hasonlóan kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a büntetés megtorló funkciójának.
A bűnmegelőzés egyik alternatívája a jól eltalált arányos büntetés. Sajnos. Mivel a büntetőjog sok kérdés esetében nem annak eldöntésében, hanem az abból fakadó következmények felszámolásában tud csak érvényre jutni. Ilyenkor azonban már késő. A baj bekövetkezett, reparálni nehezen lehet. Legegészségesebb megoldás tehát a megelőzés. Törekedni arra, hogy se a bűnelkövető, se más a jövőben ne kövessen el bűnt. Ezt már bátran értelmezhetjük erkölcsi-etikai kérdésként is, nem szükséges csak és kizárólag a büntető jogszabályok tényállásszerűségét szem előtt tartani. Ez egyébként nem a hatóságoktól függ, hanem a neveltetésünktől, mentalitásunktól, műveltségünktől egyéb szubjektív tulajdonságaink és számos szociális körülmény együtt hatásától. Magyarán az emberek érzik mi a jó és rossz, még akkor is ha az nem büntetendő, vagy éppen fordítva. Gondoljunk csak az adócsalásra. Ki érzi bűnnek Magyarországon? Inkább olyan kis elégtétel, egy kis borsot dörzsölnek az állam orra alá. Kurucos virtuskodás...
De ennek elemezgetése nem tárgya e naplóbejegyzésnek. Tárgya ellenben egy szörnyű bűnesetnek, mely sajnos nem egyedi és nem is tűnik különösebben rendkívülinek. Az esetről a sajtóból értesültem. A történet az alábbi linkre kattintva olvasható el teljes terjedelmében. Ennek bemásolásától eltekintenék.
http://xn--hr6-rma.hu/cikk/58829/masfel_ev_felfuggesztett_bortont_kapott_a_fejszes_tamado
Saját véleményemet fejteném ki a bíróság döntésével kapcsolatban, amit el kell fogadnom, mint jogkövető állampolgár, de nem kell elfogadnom mint Homo Sapiens. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy kritikám természete jogelméleti, és azt a mérhetetlen elkeseredettség szülte. Élve a vélemény nyilvánítás szabadságával Önök elé tárom álláspontomat.
A helyzet és a probléma megértéséhez némi büntetőjogi ismeretre van szükség. Megígérem nem fog fájni. A szándékos bűncselekmények megvalósítását szakaszokra lehet felosztani, más szóval stádiumokra (stációkra). Általában csak 4 szakaszt tartanak érdemesnek, hogy egyáltalán foglalkozzanak vele, de én Földvári professzor véleményét osztom, mely szerint 6 stádium létezik. Megjegyezni kívánom, hogy nem csak a bűncselekményekre igaz ez a hatos felosztás, hanem valamennyi szándékos magatartásra. Az első mozzanat a szükségletek kialakulása. Például éhes vagyok. Ez önmagában még nem jelenthet problémát hiszen “békés” eszközökkel is meg lehet tölteni a bendőmet. A második stádiumon áll, vagy bukik a dolog. Ez a motívumok harca. Szemléletesen úgy lehetne elmagyarázni, mintha a bennünk lakó angyal és ördög vívna párviadalt és bűncselekmények esetén az ördög győzne. Ezt követi a harc eredménye a harmadik stádium, a szándék kialakulása. Magyarán elmegyek lopni ennivalót. Tehát a bűnös motívum került felülre. Ha az győzött volna, hogy menjek dolgozni, hogy a keresetemből élelmiszert vehessek, akkor nem is tudunk semmiről, hiszen a lelki folyamatoknak pozitív kicsengésű vége mindig ismeretlen marad az idegenek számára. A szándék kialakulását a bíróság már értékelheti. Majd következnek a külvilágban felfedezhető és nyomot hagyó stádiumok. Ezeket már büntetőjogilag lehet értékelni. A negyedik stádium az előkészület. Itt a bűncselekmény elkövetéséhez szükséges feltételeket biztosítja az elkövető. A példa esetében mondjuk beszerez egy feszítővasat, hogy a bolt ajtaján be tudjon jutni. Tehát mást nem tett, csak egy vasat szerzett, de ez a magatartás némely bűncselekmény esetén már értékelhető. Az ötödik stádium a kísérlet, melynek során az elkövető a bűncselekmény valamennyi tényállási elemét megvalósította, de a bűncselekmény eredménye nem állt be valamilyen olyan külső hatás következtében, ami nem az elkövető mellett szól. A tolvajt elfogják a boltban, mielőtt meg tudná enni a kiflit. Utolsó, hatodik stádium a befejezett stádium, mikor valamennyi tényállási elem megvalósul és az eredmény is bekövetkezik.
Elég a népnevelésből! Kanyarodjunk vissza a baltás elkövetőnkhöz.
Ha valaki beígéri a másik embernek, hogy megöli, ráadásul ezt többször is megteszi, valamint olyan eszközt vesz magához, melyről átlagos elmével felfogható, hogy emberélet kioltására alkalmas, ezek után átmegy a kiszemelt áldozatához, aki segítséggel lefogja ezt a dúvadat, akkor az nekem kísérlet és nem előkészület. Nem az elkövetőn múlt, hogy nem haltak bele. Más bűncselekményről nem is lehet szó, mint emberölésről, hiszen erről tanúskodik maga az elkövető is. Kétszer volt büntetve és más lapokban olvastam, hogy emellett az üggyel egy időben más bűncselekmények miatt is volt eljárás vele szemben.
Kriminális személyiség, nem hogy nem önkéntes jogkövető, hanem szabályosan tesz a jogrendszerre. Abszolút deviáns. Az előélete megalapozza azt a gyanút, miszerint nem kukoricázott volna a szomszéddal, ha az nem teperi le segítséggel.
De nem is fejtegetem az ítéletet tovább. Nem sorolom fel milyen különös felháborító érzéssel élem meg azt, hogy a bíróság fél elítélni egy nyilvánvalóan antiszociális egyént! Pontosabban lökött valamit a nyulaknak, mert másfél (!) év szabadságvesztést adott 3 évre felfüggesztve.
A sértett családja, ha esetleg a legközelebbi attakot túlélnék, biztosan meg fognak nyugodni abban, hogy a családfő gyilkosa, amennyiben a próbaidő alatt követi el a cselekményt valószínűleg már ülni is fog. De csak akkor.
Végiggondolták? Egy ilyen szomszéd mellett élni? Mennyi esélyt adnak az áldozatnak, akinek most szembe kell néznie azzal, aki így is folyamatosan veszélyt jelentett az életére. Most a komolytalan büntetés még tovább bátorítja, a sejtésem szerint nem épp a szellemi magasságokba törő elkövetőt. Nem szeretnék a szomszédja lenni. Sőt én ebben az országban nem szeretnék lassan senkinek sem a szomszédja lenni.
Ha az igazságszolgáltatás ilyen alapvető kérdésben nem tudja az államhatalmat képviselni, a nép akaratát érvényesíteni, akkor nincs miről beszélnünk.
Mi a büntetése annak, aki látja előre a következményeket, de könnyelműen bízik azok elmaradásában? Tudják minek a definícióját idéztem? A tudatos gondatlanságét. Méghozzá ha nem tévedek esetünkben ( a bíróság által megvalósított) a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekményének, de az is lehet, hogy a hivatali visszaélést, bár sem jogtalan hátrány okozási, sem az előnyszerzési cél nem igazolható. Alapvető feladatát látja el hibásan az a bíróság, amely nem orvosolja a jogsérelmeket és ha látja, hogy annak folytatása várható, de nem tesz semmit,akkor vétkesen mulaszt. Nincs többről szó mint trehányságról, empátiás készség teljes hiányáról, valamint logikátlanságról, és nagyfokú lustaságról, közömbösségről.
Nem fontos mi lesz XY-al. Majd ha lesz és a bíróság tekintélyéhez méltó módon tálalják, akkor kegyeskedik majd valamilyen ítéletet alkotni. De akkor már késő lesz és a gyónás sem segít. Bár lelki vigaszra, megtisztulásra csak annak van szüksége, akinek van lelke. Döntse el a kedves olvasó, hogy képeznek-e a bíróink akadályokat a gyóntatófülkék előtt.
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/abun.htm
VálaszTörlés