Meghalt a Garas.
Képes volt rá, így megtette,
mint oly sok mást: „nevetve”.
Könnyedén, mint amilyen
könnyedén titkolta az ilyen
rajongóktól, mint például én.
Nem engedhette,hogy a kép
bennünk másnak látsszon,
a beteget s ne embert játsszon.
Másként fessen, mint aminek
színét keverte palettájára szívének.
Megtréfált, mint már annyiszor,
mert nem hiszem én, hogy utolszor
hallom s látom, ahogy karaktert,
figurát, szerepet, EMBERT formál.
Ha kell, hangjával örömére fülnek,
vagy alakjával gyönyörére szemnek.
Olyan nincs, hogy ő ne legyen.
Esetleg,talán azzal kiegyezek,
hogy feltámadásig nem találkozunk
olyan sűrűn, mint ahogy eddig sem botlottunk
egymásba gyakran, de erről én tehetek egyedül.
Cserébe, míg élek neve feledésbe nem merül,
a sok kellemes élménybe mibe sokszor és jókor,
tudtával, de inkább tudta nélkül sodort.
Meghalt a Garas
De köztünk marad, bárhol is időzzön
a fanfárszóig, akár a sírban is rejtőzzön.
Emlékezzünk rá, egy filmmel,
esetleg egy hanglemezzel!
Ezt megtenni élvezet, s nem is nehéz
és pont azt tesszük, mire vágyhat a színész.
NÁ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése