Vegyes
érzésekkel olvasom azokat a blogokat – legyünk pontosak, nem
olvasom – melyek szerzői egymást túllicitálva igyekeznek
műveletlenségüket világgá kürtölni.
Az
érzéseim vegyessége nem a pozitív és negatív, hanem a negatív
és az annál is negatívabb emóciók keveredéséből alakul ki.
Szánalmasnak
és nem őszintének találom azt, amikor bárki is hosszú listák
segítségével tudatja a világgal, hogy rossz ízlése van és ezen
felül is roppant lusta is volt valamikor. Utóbbi megállapítást
nem okvetlenül tenném múlt időbe, mert ha egy hangyányi esze
volna akkor nem írna – magyarán nem rabolna több időt magától
(és mástól sem) - hanem olvasna.
Elolvasná
mindazokat a műveket, amelyeket fontosnak tart és eddigi életének
20-30 évében – érdekes idősebbektől nem olvastam még ilyen
őszinte, tényfeltáró vallomást - még nem jutott rá ideje, mert
mondjuk helyette valamiféle silány blogot, vagy egyéb
haszontalanságot írogatott. Mert nincs itt másról szó, mint az
olyan jellegű megnyilatkozásokról, mint például 50
(100,150,200 stb.) könyv amit mindenképpen el kell olvasnod mielőtt
meghalsz. Kecsegető
megközelítés nemde?
Szomorúsággal
ötvözött megdöbbenéssel olvasom a hosszas és mindenféle
rendszert nélkülöző ad hoc felsorolásokat, amelyek nemcsak az
emberiség általános ismeretanyagának árnyékát nem ölelik fel,
de még csak árnyat sem vetnek rá.
Én
valóban nem tudom elképzelni, hogy mit csináltak ezek az emberek
az általános és középiskolában, mire vártak eddig és ha
vártak, mivel könnyebb a lelküknek, ha telehazudják,
teleígérgetik a képernyőt. (Egy kicsit hazudós és hatásvadász
voltam, mert pontosan tudom, hogy mit csináltak, pontosabban, mit
nem csináltak ezek a tagok. Mondjuk nem olvastak.)
Ennél
már csak azzal borzalmasabb szembesülni, amikor egyrészt
elemezgetni kezdik a nagy nyögvenyelősen elolvasott egy-egy kötet
tartalmát, mert általában véve a mondanivalójáról gőzük
sincs, másrészt pedig még véletlenül sem kímélnének meg a
szinte forró és gyári gépzsírtól csillogó friss ismereteik,
tapasztalataik megosztásától.
Aki
úgy érzi, hogy lemaradása van, legyen olyan jó és tegyen ellene,
pótoljon, ha kell ismételjen is. De soha, ismétlem soha ne
gondolja, hogy 12 éves bakfisokon – vagy velük azonos szellemi
színvonalon leledző lényeken - kívül bárkiből is csodálatot,
vagy tiszteletet ki tud váltani, néhány azok számára ismeretlen
– majdnem mind az – cím összegereblyézésével.
Ne
féljen szakirodalmat is olvasni, ha mondjuk a harmincadik oldalon
elveszítené a fonalat – már amennyiben szépirodalmi alkotásról
van szó – mert túl rövid az élet ahhoz, hogy merő sznobságból
több száz oldalon át kínozzuk magunkat.
Mint
például ahogyan én tettem eddig a pontig. Pont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése