Gyakran hallhatjuk ítéletek indoklásában, hogy „...tekintettel az elkövető személyiségére, személyére...“.
A büntetés kiszabásának alapelvei közt is szerepel az a tétel, hogy a büntetést az eset összes körülményére, így az elkövető személyére tekintettel kell kiszabni.
A cél világos, a megvalósítás homályos. Olyat is gyakran hallani, hogy az ügybe igazságügyi elmeszakértőt is bevonnak, aki megállapítja, hogy az elkövető épelméjű-e, illetve a bűncselekmény elkövetésekor nem állt e a büntethetőséget kizáró, vagy korlátozó elmeműködési zavarban, tudat- vagy személyiségzavarban stb.
Ezeket a vizsgálatokat egyrészt kiemelt bűncselekmények esetén, másrészt csak a büntethetőség akadályának megállapításának érdekében végzik el.
Az összes bűncselekményre vonatkozólag ez a szám elhanyagolható!
Nem tudom, hogy az eljárás mely szakaszában, melyik hatóság milyen módszerekkel vizsgálja az elkövető személyi körülményeit, ha vizsgálja egyáltalán.
Ki az a kiképzett lélekbúvár, aki a személytelen futószalag büntetőeljárás során, akár egyetlen sablonosnak nem nevezhető sorral is megtoldja a jegyzőkönyvet, aki közelebb viszi az elkövetőt a kiszabott büntetéshez, illetve fordítva?
Megítélésem szerint senki. Kialakult sztenderdek alapján keletkeznek a döntések. Valószínűsíthető, hogy pl. halálos közúti balesetokozás elkövetője a legritkább esetben kerül rács mögé.
Viszont, ha ez így van, akkor milyen bírói mérlegelésről beszélünk?
Ha a közigazgatási bírságos „büntetői” gyakorlatot nézzük, akkor láthatjuk, hogy akár be is zárhatnák a bíróságokat, hiszen az elkövető tettével arányban szabják ki a joghátrányt és nincs helye mérlegelésnek. Ehhez nem kell külön apparátust fenttartani.
Ha a bíró, aki nem szán időt (nem szán!) az elkövető megismerésére, az semmivel sem végez kvalifikáltabb munkát, mint egy rendőr, aki az objektív felelősség megállapítása során gyakorlatilag futószalagon gyártja a határozatokat ötödannyi fizetésért.
NÁ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése