2011. december 17., szombat

Szókratész koldusboton

Szókratész köztudottan vitáiban azt a csalafinta módszert alkalmazta, hogy tájékozatlannak tettette magát, kérdezett és a kérdésekre újabb kérdéseket tett fel. Ezzel az addig oly stabil érvekkel felvértezett vitapartnereinek felnyitotta szemét, hogy álláspontjuk bizony tarthatatlan. 

Kérdései megtörték a hamis öntudattal bíró partnereit, mivel lépésről lépésre haladva érezték, hogy látszattudásuk gyenge és omlós talaj a lábuk alatt. Miután a kérdésekre kapott nem kimerítő válaszokat Szókratész megvizsgálta és cáfolta, zavarodottságot okozott az addig stabil érvelőkben. Folytatta mindezt, amíg a másik fél rá nem döbbent, hogy nem tud semmit. Tulajdonképpen azt nem is mondhatjuk, hogy semmit nem tudott, hanem azt, hogy egy valamit tudott és az az, hogy nem tud semmit. A mester újabb kérdésekkel rávezette a tudni vágyót a helyes útra, ami általában a tudás megszerzésével vált járhatóvá. Az ismeret megszerzésével és integrálásával, az önismeretük is más alapokra került, de ha ezt a módszert önvizsgálataik során ezek után is alkalmazták, a legnehezebb kérdésekben is helyes válaszokat,megoldásokat találhattak.
Volt rá igény. Durván 2400 évvel ezelőtt volt rá igény. Nem szeretném sem a történészek, sem a művészettörténészek, sem a filozófusok, sem a matematikusok, fizikusok, sem az irodalmárok kenyerét elvenni, ezért nem kezdek áradozni az ókori Hellászról és főleg nem arról a mérhetetlen szellemi kincsről, amit azóta sem tudtunk feldolgozni, de még csak elherdálni sem.
Nem alkalmazni már megtanultuk. Azt remekül, tanítani sem lehetett jobban. De hát mit is kezdjünk ezzel a sok avitt vacakkal nem?!
Más nevében nem beszélek, mert senkit meg nem bántanák azzal, hogy vaknak és/vagy hülyének nevezzem, amiért nem lát tovább az orránál. Észre nem venni mennyi megoldatlan probléma, gond van az élet minden szintjén több mint hanyagság, nemtörődömség. Ez butaság. Pontosabban BUTASÁG nagy betűvel.
De gondolom ezt csak én látom így és el is árulom miért.
Nem látok vitázó embereket. Beszélgetőket még csak-csak, de vitázót nem. Azt mondják nincs igazam? Valóban? Cáfolják meg! Neeem?! Miért nem?! Rám hagyják? Hülyével nem vitatkoznak, az olyan zsenánt igaz? Emelkedjünk felé, ne menjünk le a másik szintjére, nem vegyülünk stb.
Odáig jutottunk, hogy ha esetleg bárkinek is  - bármilyen kis mértékben  - ellentétes véleménye van, azt negligáljuk, elhatárolódunk tőle, de csak azért mert nem semmisíthetjük meg. Mert ha tehetnénk, bizony pusztulna az a pimasz szemétláda, aki belerondít a mi szent és sérthetetlen, ráadásul atombiztos békénkbe. Olyan nincs, hogy ne legyen igazunk. Akkor sem ha abszolúte közünk nincs a témához, amiben meg kellene nyilvánulnunk.
De valóban: meg kell egyáltalán nyilvánulnunk? Nem lehet, hogy titokban döntünk mindenről? Magyarországon lehet. Itt nem kell vállalni a felelősséget semmiért, vagy ha igen akkor csak azért amiről fénykép van. Még, hogy magunk ellen gyártsunk bizonyítékot?! Hogyisne!!
Nem  beszélünk, nem vitatkozunk. De mindezt megelőzve nem gondolkodunk. Mert azt nehéz, mert esetleg örök érvényű igazságokat is fellelhetnénk és az milyen kellemetlen lenne a számunkra.

A vita érvek ütköztetése,célja a vitapartnerétől eltérő vélemény igazolása,a partner meggyőzése. A vitának van tárgya, szerkezete,legalább két résztvevője eltérő állásponttal. 

Tessenek mondani mikor találkoztak ezzel a jelenséggel utoljára? Nem anyázással, egymás leugatásával, hanem észérvek felsorakoztatásával? Jaj megint hová gondolok! Ész. Az kell hozzá. Nem sok, de épp elég. Vagy bizonyíték, ha eszünk nincs. Igazolás, hogy megmutassuk, érzékeltessük mit és miért mondunk, gondolunk.


Az túlzás, hogy közvéleménykutatást végeztem, de egy mikroblogszolgáltatón is megkérdeztem, hogy kell-e válaszolni ha írnak az embernek levelet. Egyáltalán nem egyöntetű válaszokat kaptam. Egyesek szerint a témájától függ - csak ahhoz, hogy azt megismerjük el kell olvasni a levelet, akkor meg nem értem miért nem  lehet annyit visszanyögni, hogy menj a fenébe, ha nem tetszik a szöveg -  másik ok szerint idő függvénye, de olyan választ nem kaptam, ami az én álláspontomat erősítette volna.

Ha valaki érdemben kérdez - legalábbis ő azt hiszi - megérdemel egy érdemi választ. Ha olyan baromira elfoglaltak vagyunk, mint mondjuk én, akkor is lehet lökni 2-3 szót, hogy vettem és ok, vagy nem ok. De én extrém eset vagyok, mert szinte sosem alszom, mindig molyolok, de ez más tészta. (Akinek nálam több dolga van, az előtt megemelem a kalapomat és most nem az volt a kérdés, hogy mennyire van haszna, vagy értelme annak, amit csinálok. Mint pl. ez a napló)  

Hogy mi a köze a levelezésnek a vitához? Rengeteg. Az írás lassabb, mint a beszéd, gondolkodásra, meg megállásra készteti az írót, aki az érveit ha vannak neki olyanok papírra is veti. Ráadásul olyan bátor, hogy letagadhatatlanná teszi azzal, hogy leírja. Ehhez már bizonyos érettség szükségeltetik.
Hangsúlyozom, hogy nem a rajongói, vagy fenyegető levelekre, szerelmes, vagy zsaroló levelekre gondoltam. Senki nem várhatja el Alain Delontól, hogy mindenkinek személyesen válaszoljon, de emlékszem, hogy egy osztálytársam írt és kért tőle autogrammot és kapott is egy fotót aláírással. Nem ő írt, de gondoskodott azokról, akik őt sztárrá emelték.
Ki akkora sztár ma Magyarországon, aki megengedheti magának, hogy ne válaszoljon, vagy ne lökjön egy köremailt a rajongóinak?
Ilyet én nem tudok, ráadásul szöges ellentétben van az online marketing alapvető szabályaival, melyre mostanság tehetség hiányban rengeteget hajlandók középszerű, vagy teljesen tehetségtelen sztárok (értsd celeb)  áldozni. Tehát még ezen a szinten sem gondolkodnak. Amit nyernének a vámon, azt elveszti a réven.

Persze a válaszokhoz, a vélemény nyílvánításhoz első sorban vélemény szükségeltetik. Ehhez viszont tudás. A lustaság, önérzet genetikusan van belénk kódolva, de valahogy a kettő kombinációs készsége már nem. A kíváncsiság, a motiváltság már a gyerekekből is hiányzik. De most nem akarom a közoktatás “áldásos” tevékenységét méltatni, nevezetesen, hogy hogy csinálnak általános 4. osztályáig zombit az óvodában még oly aktív gyerekből,  mert az külön misét is megérne. Ha valaki nem tudja mi a baja, az valamiért ösztönösen a más megharapásával akar rájönni az igazságra. Pedig az önismeret nagyon sokat segítene.

De ehhez kellene merni vitatkozni. És akkor jöhetne Szókratész. Sok Szókratész. De a megújulni, a problémától magától megszabadulni vágyók számát tekintve egy is sok.  Egy fő évente . Talán. Mondom talán. Mert olyan ember rengeteg van, aki érzi legbelül mi a kínja, de nem akarja megoldani egyedül, hanem valamelyik közösségi hálón kikiálltja a világba, hátha megszabadul tőle. Azt akarja, hogy megszabadítsák. De tenni érte?! ÁÁÁÁ! Szóval egy-két fő talán akadna, akit érdemes lenne, vagy szabadna “megmenteni”. Annyi alany még talán lenne. Elvétve.
Ez viszont nem tart el egy Szókratészt sem, aki ilyetén módon koldussá kell, hogy legyen. Ha látná mi zajlik most itt talán még könnyebb szívvel inná ki a méregpoharat. (Ez is egy csúsztatás volt, mert nem elkeseredésében itta ki azt a bizonyos poharat, de ezt azok tudják, kik olvassák amit írtam, akiknek meg kellene olvasniuk, azok nem vitatkoznak, meg nem is olvasnak, mert ha olvasnának, akkor lenne  min vitatkozni. )

              
Hogy honnan veszem a bátorságot, hogy mások önrendelkezési jogát, szabadságát kritizáljam? Honnan veszi bárki a bátorságot, hogy egy egész közösséget érintő kérdésben korlátozza mások önrendelkezési jogát és cselekvési szabadságát?
Nem érdekel ha valaki dohányzik, de az igen ha szagolnom kell a füstöt. Szólhatok neki? Köteles válaszolni?  Vagy csak a törvény erejénél fogva szerezhetek érvényt a tiszta levegő iránti igényemnek? Nem kell kommunikálnunk? Csak kikényszerítenünk, feljelentenünk, megbosszulnunk stb?
Ha valaki jogot kap, az éljen is vele, ha kötelességek terhelik akkor azokat viselje. A bárgyú példán keresztül kívántam érzékeltetni, hogy megannyi parányi, de annál bosszantóbb jelenségektől, egészen az országos ügyekig terjed az a mező, amiben kompromisszumot kell kötnünk, ha élhetőbb világot akarunk.
Meg kell hallgatnunk egymást - nem a pocskondiázásról, ordibálásról, gyalázkodásról, fenyegetésről beszélek - és ha nem tudjuk megvédeni álláspontunkat illik azt módosítanunk. Harag, gyűlölet és bosszúvágy nélkül. Csak magunkra haragudhatunk, csak magunknak tehetünk szemrehányást, ha úgymond sarokba tudnak minket szorítani. És ez kérem nem a beszélőkén múlik. Ez a tudáson múlik. A tudás, ami lámpásként utat mutat ebben az éjszakában amiben élünk.

Persze van aki éjszaka inkább alszik.

Ha meghal valaki, gyakran mondják, olyan mintha aludna.

NÁ.

1 megjegyzés:

  1. Szókratész bölcsessége
    Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották a tudása miatt. Egy nap találkozott egyik ismerősével az utcán, aki azt mondta neki:
    - Szókratész, akarod tudni, mit hallottam a legjobb barátodról?
    - Várj egy pillanatot! – válaszolt Szókratész. – Mielőtt bármit mondanál, szeretném, ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják tripla szűrőnek. Az első szűrő az igazság. Teljesen biztos vagy abban, hogy amit mondani akarsz, az igaz?
    - Nem – válaszolt az ember. – Csak hallottam róla, és ...
    - Rendben, szóval nem vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy sem. Most próbáljuk ki a második szűrőt, a jóság szűrőjét! Az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?
    - Nem, éppen ellenkezőleg.
    - Szóval – folytatta Szókratész – valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy biztos benne, hogy igaz. Akkor alkalmazzuk a harmadik szűrőt, a hasznosság kritériumát! Amit mondani akarsz,az hasznos lesz nekem?
    - Nem igazán…
    - Nos - vonta le a következtetést Szókratész –, ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem biztos, hogy igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?
    Ezért volt Szókratész nagyszerű filozófus, és ezért tartották nagy becsben. Viszont ezért nem jött rá soha, hogy a felesége a legjobb barátjával csalta. (forrás: www.magyarora.com)

    VálaszTörlés