2012. március 23., péntek

Munkahelyi napközi

A kapitalizmus újabb fejezetéhez érkeztünk kis hazánkban.
Munkahelyi napköziket terveznek létesíteni. Nem bölcsődéket, hanem napközit. Először nem értettem a különbséget, de a felelős nyomatékosította. Ha tehette volna, talán cinkosan ki is kacsint a képernyőből. De nem tehette.

Van különbség. Egy bölcsődének van pedagógiai programja. Talán nem így hívják, de van. Egy napközinek, - a továbbiakban megőrző – nem szükségeltetik ilyennel rendelkezni, hiszen nevelni nem feladatuk, nem céljuk.
Ebben a társadalomban felnövekvőkre nem is fér rá egy egészséges gyermekkor. Ugye nem?! Olyan szeretetteli, olyan igaz nagyapás, nagymamás és nem vén kiégett playboyos, meg kiélt szipirtyós, hanem olyan padon ücsörgős, fűzfa sípot farigcsálós, vagy otthonkában, köténykében a tűzhely körül sürgölődős-forgolódós, pirospozsgás és állandóan aggódós nagyis.
Ők még neveltek, nem csak megőriztek. Felügyeltek, de tanítottak és játszottak is. Ettől lehetett gyarapodni, okosodni és némi érzelmi intelligencia is kialakult ennek nyomán. 
A szülőknek régebben sem volt korlátlan szabadidejük, de most már egyáltalában nincs. Ezt magamban cáfolom, de ez külön értekezés témája lehet.(A folytatásban)
A nagyszülők ilyenkor avatkoztak be és vették kézbe a gyerekeket. Nem csak biztonságban, hanem szeretetben is nőttek fel generációk. Az átkosban. Minden nehézség ellenére.

forrás:szh.ro

Ma a nehézségek megmaradtak, sőt fokozódtak. A szülők rettegnek, hogy elveszítik a munkahelyüket. Sok anya nem is gondol bele, mit okoz azzal, ha idő előtt „eltaszítja”, lepasszolja csemetéjét.
Ezt a félelmet használták ki a munkáltatók. Meg persze mást is. Mert azt senki ne gondolja, hogy az a bizonyos felebaráti szeretet vezette őket arra, hogy üzemi megőrzőket hozzanak létre. Korábban is voltak ilyenek, csak azt még bölcsödének hívták – egészen egyszerűen azért, mert azok voltak – és nem csak a megőrzés, volt a fő funkciójuk, hanem például az, hogy ne kelljen a fél várost körbeutazni munka előtt, hogy a gyermeket megfelelő kezekbe adjuk.
A drága munkáltatónak egészen biztosan nem fogja kimeríteni a költségvetését az ilyen megőrzők létrehozása, egészen egyszerűen abból az okból, hogy nem saját forrás, hanem állami költségvetés terhére fogják eszközölni azok kialakítását. Persze ez csak egy „megalapozatlan” feltételezés. Hogy erről már nem fog szólni a sajtó? Ja kérem, résen kell lenni! Mivel ez nem annyira érdekes kérdés, mint például, hogy kivel hált VV Gyuszi – mert itt csak gyerekekről van szó – nem is kerül majd az újságok címlapjára a finanszírozás mikéntje, hogyanja.
A lényeg, hogy nem kell új munkaerőt felvenni, betanítani. A röghöz kötött, hálás rabszolga pedig nem háborog. Még ha egy munkáltatói hitellel is megdobnák, válna csak igazán kiszolgáltatottá és dróton rángathatóvá, kizsigerelhetővé. A vállalat saját halottja. Igen ám, de a munkás még él. Él?
Azt sem nézi senki, hogy így ismét, egy igazi anyai melegség nélkül felnövekvő generáció újabb magvait vetik el. Az anyák a szükségtől hajtva, a munkahely elvesztésétől való félelem kényszerétől vezérelve engedik majd át napról napra gyermeküket idegenek kezébe, ahelyett, hogy az anyasági ellátó rendszerekre többet fordítva, az anyákat a lehető leginkább védve otthon szeretgetve nevelgetnék őket. Mint, ahogy azt az állatvilágban teszi minden gerinces, a madaraktól felfelé. (Kivéve a kakukk – coculus canorus )
De mi emberek vagyunk. Mindenek felett állunk.   

NÁ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése