Lehet, hogy megtaláltam?

Kerestem, kutattam. Azt nem mondom, hogy évek óta, de jó pár hónapja, vagy talán egy-két éve foglalkoztatott már a kérdés, amikor ma...

Az írásról lesz szó, mint már oly sokszor. Méghozzá az írógéppel történő írásról.

Szándékosan nem a gépelés kifejezést használom. A gépelés ugyanis teljesen más. A gépelés kérem munka. Robotolás. Más gondolatainak a rögzítése. Nem egy kreatív alkotói tevékenység.

Én már nagyon régen rutinjellegű munkát végzek csaknem minden áldott nap. Hiányzik még nekem, hogy a szabadidőmben is robotoljak? Naná, hogy nem.

Ha tehetem megmutatom mit tudok. Ehhez persze meg kell teremteni a megfelelő környezetet. Be kell szerezni a legalkalmasabb eszközöket.

Az íráshoz például egy jó tollat. Sajnos én rettenetesen olvashatatlanul írok, ezért, ha azt szeretném, hogy el is olvassák amit írok, kénytelen vagyok más eszközökhöz fordulni.

Ilyen lehetne a computer szövegszerkesztője, ami kétségkívül óriási találmány, csak belőlem kiöli az ihletet. Továbbá hosszabb távon fáj tőle a fejem, szédülök tőle és elkalandozok a világhálón is, ha ez a computer internetre is csatlakozik. Manapság pedig számos alkalmazás internetalapú. A fejlesztések mind ebbe az irányba mutatnak. Felhő alapú tárhelyeket használunk és amit csak lehet megosztunk. Mert mi ilyen jók és önzetlenek vagyunk.

Lassan évtizedekben lehet mérni azt az időt, amit a számítógépek bűvöletében töltöttem nagyobb részt munkával. Ezt szeretném hangsúlyozni. Nem játszottam, hanem informálódtam, tájékozódtam, tanultam és dolgoztam a számítógép jóvoltából.

Persze ezt teszem manapság is, de érzem, hogy okvetlenül rossz hatással van rám, hogy mindezt egy zümmögő, világító masinán adom elő.

A számítógép által kínált lehetőségeket úgy érzem fiatalokat megszégyenítő hatásfokkal alkalmazom napi szinten. Ugyanakkor azt vettem észre, hogy a rendelkezésre álló megoldások, programok, eszközök töredékét használjuk ki és az emberi kreativitásnak egy szó szabhat határt és az nem más, mint, hogy emberi. Nem tud mit kezdeni az ember a nyomtatott áramkörök kínálatával. Nem újat, csak újabbat alkotnak (lásd bővebben mém) újraosztanak, de érdekesebbet alkotni, létrehozni sem képességük, sem igényük nincs. Meg nem élik a körülöttük zajló eseményeket, hanem helyette rögzítik – na nem a későbbi feldolgozás céljából- és továbbküldik őket.

Nincs új a nap alatt, tartja a mondás és nem tudok nem bólogatni.

Ezt a hanyatlást vettem észre, mikor magam is a fontosnak, népszerűnek, olvasottnak látszani akaró „kalandor” szerepében tetszelegtem a neten.

Ma már úgy érzem, hogy a rengeteg időt elpazaroltam. Természetesen nem leszek absztinens, de tekintetemet az érdemi munka, vagy ha úgy tetszik, a szórakozás felé fordítottam.

Megtaláltam magamnak, felfedeztem magamnak újólag az írógépet. Ebben semmi retrofeeling nincs. Egészen egyszerűen a célhoz rendeltség volt, ami a döntésemet elősegítette. Nem mintha ez egy egyszeri, szimbolikus mozzanat lett volna, mint inkább lassú közeledés a tűz felé.

Hogy tovább árnyaljam a képet, el kell mondanom, hogy írásos munkáim természetesen elektronikusan is feldolgozásra kerülnek. Erre egy speciális programot, továbbá lelkes segítőket használok fel, akik beviszik gépbe, amit papírra kopácsolok.

Eközben természetesen egy minőségi ellenőrzésen is átesek. Aztán mikor több szem többet látott, még mindig előttem áll a megjelentetés lehetősége. Lehet, hogy addigra már megváltozik a véleményem, vagy az adott eset aktualitását veszti. Előfordult ilyen is és olyan is már a praxisomban.

E hosszú bevezető után talán már számot sem tarthatok érdeklődésre, hogy elmesélhessem mire is jöttem rá ennyi idő után szégyenszemre.

Arról van szó, hogy hosszas keresgélés (előbb írtam, hogy nem is volt ez azért annyira hosszas) után számos írógépet átvizsgáltam, kipróbáltam. Nagyon kevés állta ki a próbát. A régiek nagyon jó minőségűnek bizonyultak, de azokat muzeális értékük miatt nem mertem, nem merem a mindennapokban használni. Ezért megpróbáltam egy olyan gépet keresni, amit bátran püfölhetek, amiért nem kár. A 70-es, 80-as években gyártott gépekre túl nagy igény nem mutatkozik a piacon. Néhány ezer Forintért már vásárolhatunk belőlük. Viszont az írásképük hagy némi kívánnivalót maguk után.

Kompromisszumos megoldásként a rostámban csak 2-3 gép akadt fenn.

Egyikőjük különösen szimpatikus volt számomra, mivel valamennyi ékezetes betűt tartalmazta. Ez persze az elektromos formátummá alakításban nem nagy segítség, sőt éppen, hogy nehézség. De én nem tudok ékezetek nélkül gépeli. Vagyis tudok, csak ha lehet eltekintenék tőle. Szóval itt volna ez az ékezetes gép, ami viszont folyamatosan megtréfál(t), mivel a szóközbillentyű leütésével akár több karakternyit is ugrott, de olyan is előfordult, hogy akár fél oldalt. Gondoltam, hogy ez egy konstrukciós hiba egészen a mai napig, amíg nem kaptam egy ilyen gépet. Márkát szándékosan nem írok, bár nem hiszem, hogy valamiféle hitelrontás, vagy éppenséggel ingyenreklám lenne, hogy egy női nevet ismételgetek.

A kb. 30 éves új gépnél is ismétlődött a hiba. Megnyomtam a szóközt, a kocsi pedig odébb ugrott.

Nagyon elszomorodtam, hiszen arra gondoltam, az új szerzemény személyében megtaláltam a tökéletes társat. De makacskodott, huncutkodott velem. Szomorúan el is toltam magamtól. Megnéztem csinos kis táskáját és észrevettem, hogy néhány papírlap kandikál ki a zsebéből. Kiszedegettem és akkor láttam, hogy egy több nyelven írt használati útmutatás az.

Kinyitottam és a felépítését számokkal megérteni segítő ábrán egy ilyen feliratra akadtam: „Üres billentyű gyorsan továbbító billentyűvel.”

A hosszú billentyű bal oldalán pirosló folt mibenléte mindig is érdekelt, de annyira sohasem, hogy utánanézzek a szakirodalomban. És most így lettem tanúja egy mechanikai szerkezeti találmány frappáns működésének. Ha a piros pötty környékén nyomom meg a szóközt, akkor hosszasan ugrál, ha a jobb oldalon, akkor egyesével lépeget.

Hihetetlen megoldás. Ezzel a felfedezéssel egycsapásra megoldottam egy rejtélyt, megteremtettem a lehetőségét a nyugodt alkotásnak, hiszen van már alkalmas kímélést nem igénylő gépem, ráadásul megszilárdult bennem az emberi leleménybe vetett hitem.

Ez a gép mutatta meg, hogy van remény, csak kihívások kellenek és az emberi agy képes lesz, mint ahogy alkalmas is volt a valóságos igények kielégítésére, munkája megkönnyítésére létrehozni, kitalálni nagyszerű dolgokat.

Aztán eszembe jutott, hogy a Remington nem csak írógépeket, hanem géppuskát is gyártott.

N.Á.