Diplomatikus,vagy jellemtelen

El nem bírom viselni, mikor szűzlányok és meglett asszonyok dőlnek jobbra és balra és balra és jobbra, hallván - mondjuk egy politikus, vagy más, - a semmit, a cirkalmas körmondatokban megfogalmazni képes személy, szóval egy megmondó ember mesteri szócséplését és elalélnak tőle, hogy milyen szépen is szövegelt az illetékes. 

Előfordulhat, hogy egy teljesen irreleváns témában foglal állást az illető, de az is lehetséges, hogy egy nagyon is fontos körülményt próbál meg világossá tenni számunkra több kevesebb sikerrel. Ez nagyban függ a személyes kompetenciáktól, akarattól és céltól és nem utolsó sorban a hallgatóság befogadási hajlandóságától. Legtöbben imádjuk azt hallani, amit gondolunk, vagy amit szeretnénk, amire vágyunk csak talán magunk nem tudjuk, vagy merjük megfogalmazni elég szabatosan. Aggodalomra semmi ok, hiszen számos jelentkező akad e nemes feladatra.

Kézenfekvőnek tűnik az a megoldás, hogy mondandónkat egyszerű szavakkal, felesleges, idegen szavaktól mentes kontextusba helyezve adjuk elő. Nem Istentől elrugaszkodott elvárás a hallgatók részéről az igazság iránti vágy. Véleményem szerint az igazság roppant egyszerű, de közölni bizony nem minden esetben. Az igazságra ráérezni sokkal egyszerűbb és könnyebb, mint kimondani és aszerint tenni, amit tennünk kell, vagy illene. (Nem állítom, hogy minden esetben célszerű az igazsággal verni az asztalt.)

 forrás:sakkcsemege.blog.hu

Az igazság elkerülésének, és ezzel az igazságtartalom feldolgozásának elhanyagolására egészen különös technológiák alakultak ki az elmúlt évezredek alatt.  

Amikor arra törekszünk, hogy célzott kérdésekre adandó választ elkerüljük, bizony gyakran mellébeszélünk, körbeírunk, finomítunk, ködösítünk, terelünk. Ha ezt úgy tesszük, hogy a felületes szemlélő nem veszi észre a kérdés megkerülésére irányuló törekvésünket, vagy éppen, hogy észreveszi, de azzal is megtoldja magában, hogy egy nagyobb rossz elkerülése érdekében alkalmaztuk ezt az ügyes fogást, akkor azt a “diplomatikus” jelzővel szokták behelyettesíteni. Aki mosolyogva küld el az anyánkba, az bizony diplomatikus. Aki szemünkbe mosolyog és hátunkba tőrt márt, az diplomatikus.

Én ezt a  fogalmat újraértelmeztem. 

A diplomatikus=jellemtelen. Én, aki azt teszem, amit mondok és azt mondom, amit teszek, a fenti magatartások nem értelmezhetők másként. Remélem senki nem téveszti össze ezt az élethelyzetet a jótékony hazugsággal, amit orvosok, hozzátartozók gyakorolnak gyógyíthatatlan betegekkel szemben. Itt teljesen másról van szó. Itt szándékos ferdítés,csúsztatás és zsigeri konfliktuskerülés áll a középpontban, veszi át az igazság szerepét, ami több, mint nem szerencsés. Nem kívánatos. Aki erre vetemedik az jellemtelen.

Diplomatikus alatt értsük azt, aki személyes meggyőződésének, vagy a képviselt érdeknek megfelelően - az igazságot hamis színben fel nem tüntetve - kísérel meg kedvező tárgyalási alapot elérni, de hangsúlyozom, eközben a másikat félre nem vezeti, be nem csapja, legfeljebb hibás hiszemben hagyja. Ez a végső határ, amit semmilyen körülmények között nem szabad átlépni.

Sokan biztosan a fejüket csóválják, hogy ilyen a mesében sincs és mennyi bajt lehet elkerülni  a nem egészen egyenes kinyilatkoztatásokkal. És itt gyökerezik a probléma. Ne éljen senki úgy,  vagy ha egy országról, államról van szó, ne folytasson olyan másokra káros és önsorsrontó politikát, ami arra készteti képviselőit, hogy “diplomatikusak” legyenek! 

Meglehet, hogy ez nem egyszerű, az is elképzelhető, hogy kivitelezhetetlen, de ha tudjuk, hogy létezik ez a nívó, ez az elvárás - márpedig, ha most leírtam, akkor az elvi lehetősége fennáll - akkor nincs más dolgunk , mint ennek az elvárásnak megfelelni.

Ilyen egyszerű az egész.

NÁ.