2010. november 2., kedd

A helyzet magaslatán


"A történetben szereplők, nem a képzelet szüleményei. Bármiféle hasonlóság élő, vagy holt emberekkel, nem a véletlen műve." 
Mint ismeretes, folyó év március elsején Pécsett, külföldi diákok lövöldöztek a belvárosban, na nem járókelőkre,"csak" macskákra. 

Hallgatom a híreket, és mint oly sokszor most sem hiszek a fülemnek. 

A lövöldöző szabadlábon védekező (szabálysértést elkövető, de az újságban garázdaság bűncselekményével megvádolt) külhoni diák (azt szándékosan nem írom, hogy izraeli, mert antiszemitáék egyből másra asszociálnak sajnos) nem jelent meg a bíróság előtt. 

Igazán nem szeretném, sem a sajtót,sem a bíróságot minősíteni, de számomra például fontos, hogy a jogsértő magatartásokat helyesen minősítsék, vagy ha helyesen minősítik, akkor arról helyesen tájékoztassanak. 

Nem fogok polemizálgatni, hogy lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés, vagy visszaélés lőfegyverrel lőszerrel bűncselekmény, vagy garázdaság szabálysértése, vagy garázdaság bűncselekménye, esetleg állatkínzás valósult-e meg.Esetleg jogosulatlan vadászat. 

Az, hogy ezt nem tudják eldönteni egy kérdés, ha eldöntötték és nem tudják kommunikálni, az egy másik kérdés. Mondjuk szégyen mindkettő.Azért nem hinném, hogy ez lenne az évszázad bűncselekménye..... 

De, hogy azért napolják el a tárgyalást a vizsgaidőszak végéig, mert a külhoni diák albérletéből elköltözött, új címét pedig nem tudják, és azt csak akkor gondolják megállapítani, amikor a sikeres, vagy sikertelen vizsgák után, új félév kezdésekor, új beiratkozáskor közölnie kell. 

Hofi mondaná erre, hogy azért ez már nem semmi. Pelikán József pedig megkérdezné, hogy "Tisztelt Bíróság normálisak maguk?" (remélem pontosan idéztem) 

Magyarországon, egy ír állampolgár 10 éve halálra gázolt két kisgyermeket. Ez a kőkemény, és következetes igazságszolgáltatásunknak, az egész magyar és európai jogrendnek, valamint a bravúros diplomatáinknak köszönhetően, jelenleg nem egy magyar, vagy esetleg ír börtönben tölti kiszabott büntetését,hanem ha minden igaz, lakhelyelhagyási tilalom mellett várja, a következő kitűzött tárgyalást, amire majd nem megy el. 

Ennek az országnak, a negyedik, vagy ötödik legnagyobb városában,külföldi egyetemisták lövöldöznek macskákra. Elfogják őket kommandósok, - ezzel az egyszeri néhány perces beavatkozással,a rémálmaik véget is érnek, és a történet, a kabaré irányába fordul - megállapítják személyazonosságukat, büntető, vagy szabálysértési eljárást indítanak, és ez, az idáig flottul működő gépezet elakad. 

Nincs egy, azaz egy rendőr, vagy bírósági fogalmazó, vagy titkár, aki bebattyogna az egyetemre, a tanulmányi osztályra, megkérdezné,hogy melyik karon is tanul a delikvens, megnézné az órarendet, majd lekapcsolná a büfébe siető hallgatót. (Tudom a bírósági fogalmazó nem alkalmazhat személyi szabadságot korlátozó intézkedést, de nem ezért hagyják futni a fiút. Azt is tudom, hogy a pécsi egyetem, sok főiskolai kart is magába foglal,melyek földrajzi elhelyezkedése változatos képet mutat, tehát a történet, egyre szövevényesebb).

Uram bocsá' az információt telefonon is beszerezhetnék, és csak a "rajtaütést" kellene megszervezni.

De a hírekben, nem azt mondták, hogy keresik.Erről egy szó sem volt. Nem. Azt mondták megvárják a félév végét. 

Nesze neked bírósági tekintély! fel nem foghatom, miért röhögnek úgy globálisan, az emberek a hatóságok pofájába. 

Megvárják míg beiratkozik.Anyám! És ezt tök komolyan mondják az a vicc, vagy az a szomorú. 

Kíváncsi vagyok, mivel fogják magyarázni sikertelenségüket, ha esetleg már kiiratkozott,és már otthon csücsül,vagy ha adrenalinfüggő,akkor vette a bátorságot és megátalkodott módon kart, szakot, iskolát váltott. 

Lehet, hogy a hír dezinformáció, hogy a rettegve bujkáló hallgatót félrevezessék, és mikor önkéntes száműzetéséből felbukkan és hibát vét, akkor elkapják....? 

Eszembe jutottak az elmúlt évek rendőrségi fiaskói, amelyeket gyakran a rendőrök (anyagi) megbecsültségének hiányára (is) visszavezettek. 

Sajnos nem vagyok benne biztos, pedig megnézhetném, hiszen törvény szabályozza, de nem is tudom, hogyan mondjam, szóval olyan érzésem, képzetem van, mintha egy bíró többet keresne egy rendőrnél. Tehát valószínűleg, szóval izé, lehet, hogy nincsenek kenyérgondjai, de ezt inkább ne feszegessük. 

Abban sem vagyok biztos, hogy a bíró, ha rendőr lenne, akkor egy hasonló nyilatkozata után, haladéktalanul nem szüntetnék meg a szolgálati viszonyát.

Tulajdonképpen, semmiben sem vagyok biztos, csak abban, hogy 2010-ben Magyarországon élek.

Alfred Hitchcock

helyett

NÁ.

ui: A Dr.Bubóban, amikor a vízilónak eltört a lába, mert olyan túlsúlyos volt, hogy az emeleti rendelő padlója beszakadt alatta, a doktor be akarta gipszelni a lábát. Ursula felháborodása közepette, a falánk Jónás - azt hiszem így hívták a jószágot - megette a gipszet. Erre Bubó megjegyezte, hogy nem baj, mert úgyis a lábába megy. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése