Somló István emlékére

-->

2012.november 13-án a reggeli órákban Somló István a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja életének 66 évében elhunyt. A színház, ahol 46 éven át játszott, a saját halottjának tekinti.Temetéséről később intézkednek.

Nosztalgia

Önmagában engem nem szokott bosszantani, ha valaki nosztalgiázik. Kicsit unom, amikor már bűzlik, hogy dunsztjuk nincs a műsorszerkesztőknek mit is kellene adni a tv-ben, ezért ugyanazt a kedvelt színészkompozíciót szólaltatják meg, akik másról nem tudnak mesélni, mint egy sor olyan egyébként izgalmas dologról, amit a harminc alattiak egyáltalán nem értenek és ilyetén módon nem is néznek. 

Garas

Meghalt a Garas.

Képes volt rá, így megtette,

mint oly sok mást: „nevetve”.

Könnyedén, mint amilyen

könnyedén titkolta az ilyen

rajongóktól, mint például én.

Nem engedhette,hogy a kép

bennünk másnak látsszon,

a beteget s ne embert játsszon.

Másként fessen, mint aminek

színét keverte palettájára szívének.

Megtréfált, mint már annyiszor,

mert nem hiszem én, hogy utolszor

hallom s látom, ahogy karaktert,

figurát, szerepet, EMBERT formál.

Ha kell, hangjával örömére fülnek,

vagy alakjával gyönyörére szemnek.

Olyan nincs, hogy ő ne legyen.

Esetleg,talán azzal kiegyezek,

hogy feltámadásig nem találkozunk

olyan sűrűn, mint ahogy eddig sem botlottunk

egymásba gyakran, de erről én tehetek egyedül.

Cserébe, míg élek neve feledésbe nem merül,

a sok kellemes élménybe mibe sokszor és jókor,

tudtával, de inkább tudta nélkül sodort.

Meghalt a Garas

De köztünk marad, bárhol is időzzön

a fanfárszóig, akár a sírban is rejtőzzön.

Emlékezzünk rá, egy filmmel,

esetleg egy hanglemezzel!

Ezt megtenni élvezet, s nem is nehéz

és pont azt tesszük, mire vágyhat a színész.

NÁ.