Túlvállalás

Reggel hullafáradtként kelek, összekapom magamon a kis kabátkámat és futás dolgozni. Milyen feltételek mellett, milyen körülmények között és mennyiért, az más kérdés.

Mondd, mennyit ér?

Ami ingyenes, az értéktelen vacak. Aminek ára van, az biztosan jó és annál jobb, minél drágább, de van egy lélektani határ, amikor annyira magasra emelik a lécet, hogy kicsúszik az ember száján: - Nem adok ennyit ezért a vacakért!

Szövés, fonás

Terveket szövögethetünk, fonogathatunk is akár, aztán minden úgy történik, ahogy. 

Tragikus hirtelenséggel

"Tragikus hirtelenséggel életét vesztette" – olvasni az újságokban, pontosabban az online felületeken megjelenő figyelemelterelésekben, mivel azt a szennyet, amit nap, mint nap az újságíró szakmát megcsúfolva okádnak ki magukból a firkászok a legnagyobb jóindulattal sem lehet újságnak nevezni. 

Az építő rombolás

Nem tudom, hogy kor, tapasztalat, túláradó beleérző képesség, betegség, gyengeség, vagy éppen ellenkezőleg, bátorság és erő, de egyre kevésbé bírom látni, tudni, tapasztalni a kiszolgáltatott emberek szenvedését. 

Kijelentésem mondanivalóját ne vezessük olyan vakvágányra, hogy relativizálom az érzéseimet, mert ugye valamihez képesti az a bizonyos „egyre”! Ez a nyelvi szürkeségem, fantáziátlanságom eredménye, ami arra lett volna hivatott, hogy kifejezzem mennyire bánt a tehetetlenségem, ha úgy tetszik a kényelmem szeretete, amiért nem állok szuperhősként készenlétben a nap huszonnégy órájában, hogy segíthessek a bajba jutottakon, pontosabban a legyőzötteken. Ezt a csoportot céloztam meg ugyanis. Azokat, akik nincsenek abban az állapotban, hogy a saját helyzetükön érdemben változtatni tudjanak. 

Már régen nem érdekel, hogy önhibából, vagy azon kívül sodródik a sorsüldözött a tönk szélére. A szemükből tükröződő rémület, ami a padlóra visz. Idáig mindig felpattantam, ha rám számoltak, most azonban egyre lassabban kelek fel, egyre nehezebben szedem össze magam a következő „mérkőzésig”.

A tanulság? Talán az, hogy ennél építőbb jellegű rombolás még nem zajlott bennem.

Nem igaz, hogy a szeretet éltet

Nem igaz, hogy a szeretet éltet. 

A gyűlölet, a gonoszság, a gőg és a butaság, ami e korban előbbre visz. Nézd csak meg, hány mai diktátor, elmebeteg despota, önimádó fajankó „vezető” politikus, közéleti – vagy éppen köz nem életi – személyiség hal meg valamirevaló agyvérzésben, infarktusban, vagy valamilyen gyors lefolyású betegségben! 

Egy sem. 

Ne csodálkozz, hiszen az ő "üzemanyaguk" az okos, kedves, értelmes emberekével szemben, a félelem! 

Félelem a saját fogyatékosságaiktól, amivel naponta szembesülniük kell és le kellene vonniuk a következtetéseket, de erre a torz lelkületük miatt képtelenek. És élnek, amíg meg nem halnak, amíg mások körülöttük csak halnak, csak halnak...

Ha már ez a a mesébe illő fordulat előkerült, olvasd el az Ezeregy éjszaka meséit és figyeld meg Harun-al Rasid személyét! 

Ugye? Szerintem is.

Láttam egy ölyvet

Láttam egy ölyvet. Ült az útszéli ágon és zsákmányra lesett. Pontosan tudta melyik ágra kell ülnie, melyik fára kell szállnia, hogy táplálékot szerezhessen. Tudatos volt, vagy ösztönös ez a cselekedete?

Én nem vagyok ebben olyan járatos

„Én nem vagyok elég járatos ebben a kérdésben.” „Ehhez én nem értek.” „Ez a nagyok dolga.” „Biztosan, de én ezt nem tudom megítélni.” - hallhatjuk gyakran, ha sikamlósabb(nak tűnő) témák felé mozdulunk el egy beszélgetés során és a partnerünk az Istenért sem akar velünk csúszni. De velünk szemben sem.

Megmagyarázom

Nem tudom nem figyelembe venni az eddig, különböző felületeken nyújtott teljesítményemet, amikor ezeket a szabadkozó sorokat írom. Nincs elfogadhatónak tűnő magyarázat arra, hogy a belülről feszítő kérdésekről miért ilyen ritkán nyilvánulok meg.

Forint vs. Euró

Érdekes néha történelmi időutazásokat tenni, érdekes szembesíteni a történelem ma élő szereplőit, korábbi önmagukkal. Érdemes megfigyelni azokat a társadalmi folyamatokat, amelyeket fejlődésnek még a legnagyobb jóindulattal sem lehet nevezni. 

Ítélj elsőre!

Mikor csalódtál zsigeri megérzéseidben?

Megérte tépelődnöd hét nap és hét éjszaka, hogy milyen előítéletes vagy, mert hiszen X.Y. olyan más, mint azt feltételezted róla?

Csökken?

Vezetés közben besiklik a látómezőmbe egy plakát, mely egy ötvenes házaspárral hirdeti, hogy csökken a személyi jövedelemadó. Hogy mennyivel, azt már nem írták oda, de ne legyünk szőrszálhasogatóak!

Meg is dögölhetek

Napok, hetek óta nem csörren meg a telefonja? Nincsenek spontán találkozásai, összefutások, bekéredzkedések egy baráti csevejre? Ha napokig betegeskedik és ezt a munkáltatójának bejelentette, már senki nem is keresi (legfeljebb, ha valamit alá kell írni, vagy egyik-másik aktát nem találják)? 

Önigazolás hazugsággal keverve, négy jelenetben

Hétköznapi beszélgetés, a témája szinte mindegy. Bármiről szó lehet, de akár ennek ellenkezőjéről is.

Miről is beszélünk? Negyedik rész.

Kényszerű várakozás után elérkeztem az elmúlt évek gyilkosságait felidéző cikksorozatom végére. Célom nem titkoltan a jelenlegi büntetési nemek és a széleskörű érdeklődésre számot tartó a halálbüntetés visszaállításáról szóló polemizálgatás ütköztetése. Az okot, hogy ez az időről időre felbukkanó kérdés most került az érdeklődés központjába én nem a véletlennek tulajdonítom.   

Miről is beszélünk? Harmadik rész.

Mondhatnám, hogy többet írhatok még a köztünk élő gonoszról, de mást már nem, mégis az az érzésem, hogy ez esetben - bár az élet rendezte így - még sem lehet a téma iránt minimális érdeklődő számára unalmas, átfedésekkel teli a számos felelevenített bűnügy. A "nincs két egyforma ügy" klisé itt különösen igaz. Valamennyi gaztett külön-külön is bosszúért (?) kiált. A kérdés, hogy az emberi igazságszolgáltatás képes-e egyáltalán valamelyest beteljesíteni küldetését. Erre keresem tovább a választ. 

Miről is beszélünk? Második rész.

Folytatom a közelmúltban elkövetett, emberéletet követelő szörnyű bűncselekmények (nem okvetlenül elrettentésül, mint inkább elgondolkodtatásul) lajstromba vételét  célzó sorozatomat.  Célom, hogy a halálbüntetés visszaállítása melletti, vagy elleni érvelést elősegítsem és bizonyos mértékig saját magam is állást foglaljak.  

Miről is beszélünk? Első rész.

Sokáig tipródtam magamban, van e értelme olyan eszement vitához saját véleményt hozzáfűzni, mint a halálbüntetés visszaállítása.

A jelek szerint nem, a józan eszem elengedte a kezem.

Unit

Ökumené ide, vagy oda magam a lelkiismereti, gondolati szabadságot nagyon komolyan veszem és nem látok mást az ősegyházak egységre törekvésében, mint fáradt, egymásba kapaszkodó és talán a földre csúszó verekedőket. 

A külföldi lapok, avagy nekem mindegy

Az újságosnál külföldi lapokat szemezgettem a nem túlságosan bőséges kínálatból. Értem ezt a nyelvek sokszínűségének hiányára és magukra az árusított lapokra is, amelyek szinte csak a műsorújságokra és a bulvárra korlátozódtak. De oda se neki gondoltam magamban, hiszen nem lehet az élet mindig egy szép, nagy habostorta, igaz egy kissé frusztrál, hogy sosem, vagy éppen nagyon ritkán az.

Jedem das Seine

Nézem a nagy felháborodást keltő háborús bűnös, az egykori SS katona perét, a vele kapcsolatos híradásokat. Olvasom felelősségének elbagatellizálására törekvő nyilatkozatait, a bűn relativizálására való törekvést, de nem hiszek neki. 

Szolgálati közlemény, amely egyben bocsánatkérés is

December végétől készültem és készülök most is egy blogbejegyzéssel.
Szeretnék elkerülni mindenféle értelmetlen magyarázkodást, hiszen több hónap áll a hátam mögött, ami alatt igazán tető alá hozhattam volna, akár egy kisregényt is, de én egy egyszerű bejegyzéssel sem készültem el.

Mert jónak lenni jó

Jónak lenni jó?

Ki találta ki ezt a marhaságot? Jónak lenni nem jóság, vagy rosszaság kérdése. Jónak lenni egy állapot, egy felfogás, egy óriási pozitív érzéshalmaz, hozzáállás, viszonyulás a környezetünkhöz. (Persze magányos remeteként is lehetünk jók.)

Hanyas vagy?

Ajánlom figyelmébe ezt a két filmecskét mindazoknak, akik kicsit többet szeretnének megtudni, jobban meg akarják ismerni a XX. századot és arra a (történelmi) helyzetre, (politikai) állapotokra is elfogadható magyarázatot keresnek, amelyben élünk(?)

A büszke bunkó, avagy a műveletlenség a kirakatban

Vegyes érzésekkel olvasom azokat a blogokat – legyünk pontosak, nem olvasom – melyek szerzői egymást túllicitálva igyekeznek műveletlenségüket világgá kürtölni.

Az érzéseim vegyessége nem a pozitív és negatív, hanem a negatív és az annál is negatívabb emóciók keveredéséből alakul ki.